Egyetlen találat döntött.
MEZŐKÖVESD-BUDAFOK 1-0
Egyetlen gól döntött a szombati játéknap első meccsén, a Mezőkövesd 1-0-ra legyőzte a Budafokot. Kuttor Attila így legyőzte barátját, Csizmadia Csabát. A Budafoki vezetőedzője 2004-ben mutatkozott be az NB I-ben, az akkori Vidi védelemben a mezőkövesdi mester csapattársa volt és azóta is barátságot ápolnak. Ezzel a győzelmével a Mezőkövesd fellépet a dobogó második fokára 7 ponttal, míg a Budafok a 8. helyen tanyázik 4 egységgel.
A MECCS FŐSZEREPLŐJE: SZAPPANOS PÉTER
Elképesztően jól védett, csapata sokat köszönhet neki. Az utolsó 10 percben hatalmas nyomás alatt volt a kapuja, de bírta a strapát, ezzel három pontot szerezve a Mezőkövesdnek.
A MECCS KULCSMOMENTUMAI: IHRIG-FARKAS ÉS KOVÁCS HELYZETEI
A hajrában nagyon közel állt az egyenlítéshez a Budafok, előbb Ihrig-Farkas fejesét hárította a már fentebb említett Szappanos. Pár perccel később Kovács Dávid előtt adódott hatalmas lehetőség, azonban a mezőkövesdi hálóőr erre a labdára is remekül mozdult.
A GÓL TÖRTÉNETE:
50. perc: Egy kontrát követően Neszterov előre küldte a labdát Besirovicnak, aki a jobb szélről középre adott, majd Szerderov a hosszúbe fejelt. 1-0
A KÖVETKEZŐ FELADAT:
A következő fordulóban a Mezőkövesd a Puskás Akadémia vendége lesz, míg a Budafok a Fradit fogadja hazai pályán.
JEGYZŐKÖNYV:
Mezőkövesd Zsóry-Budafoki MTE 1-0 (0-0)
Mezőkövesd, 1868 néző, v.: Farkas
gólszerző: Szerderov (50.)
sárga lap: Neszterov (8.), Lakveheliani (28.), Jurina (85.), illetve Filkor (1.), Romic (45.), Vaszicsku (48.)
Mezőkövesd: Szappanos – Farkas D., Neszterov, Katanec, Lakveheliani – Karnyickij – Cseri, Szeles (Meszhi, 66.), Berecz, Besirovic (Jurina, 71.) – Szerderov (Andril, 63.)
Budafoki MTE: Póser – Margitics, Romic, Vaszicsku, Medgyes – Filkor (Micsinai, 39.), Oláh B. – Szabó M., Lőrinczy (Kulcsár, 71.), Skribek (Ihrig-Farkas, 65.) – Kovács D.
A tabella a linkre kattintva érhető el.
FRISSÍTÉS:
Vasárnap, 14.15
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)