nb1.hu

Mészöly Géza sajnálja és csalódott az MTK-meccs miatt

Budapest - Garami József ügyes gyerekeket küldött a pályára. 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az MTK 2–0-ra legyőzte a Haladást, így a Garami-csapat bebiztosította dobogós helyezését, míg a szombathelyieknek tovább kell menekülniük a kiesés elől. Az összecsapást követően a két tréner értékelte a találkozót a mérkőzést közvetítő Duna Tv kamerája előtt.   fotó: nyugat.hu  Garami József, az MTK szakmai igazgatója: – Úgy gondolom, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Sok helyzetet alakítottunk ki, különösen a második félidőben. A fiatalok folyamatosan velünk edzenek, és már többször lehetőséget kaptak a kupatalálkozókon. Ügyes gyerekek, így a jövő szempontjából fontos, hogy már most minél többet játszanak. Mészöly Géza, a Haladás trénere: – Sajnálom és csalódott vagyok, mivel úgy érzem, hogy megvoltak a helyzeteink, amelyekből megszerezhettük volna a lélektanilag nagyon fontos első találatot. Ez már sorozatban a harmadik alkalom, hogy hátrányban mentünk a szünetre, amit fejben nehezen dolgozunk fel. Hiába volt nálunk többet a labda, egy szép kontrával rutinból eldöntötte a mérkőzést az MTK. Tudjuk, hogy nem adják könnyen a bennmaradást, és sokat kell még dolgoznunk érte.” 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC