nb1.hu

Megerősítették: megmarad a stadionokra szánt pénz

Budapest – Vasas, Honvéd: jövőre kezdődik az építkezés.

Nagyon sok honlap (nem csak sporttal foglalkozók) vették át a Magyar Közlöny egyik jelentését, amely szerint 1 milliárd 960 millió forintot vont el a kormány négy csapat, a Honvéd, a Győr, a Pécs és a Vasas sportlétesítmény-fejlesztésétől. A linkelt cikkben viszont jeleztük, értelmezésünk szerint a bejelentett döntés azt jelenti, hogy az említett összegeket csak kivonták az idei költségvetésből, mert nem most lesznek felhasználva, hanem mondjuk jövőre. A mifocink.com-nak Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke megerősítette értesüléseinket.  – Semmiféle pánikot és meglepetést nem okozott számunkra a Magyar Közlönyben megjelent határozat, miszerint a kormány elvonta az idei évre szánt forrásokat az Illovszky Stadion rekonstrukciója kapcsán. Teljesen logikus és ésszerű lépés történt a kormány részéről, hiszen az Illovszky Stadion kapcsán már korábban egyértelművé vált, hogy idén nem kezdünk neki a rekonstrukciónak. Ahogy azt a közelmúltban tartott szurkolói találkozón is elmondtam, a tervezett stadionépítési program lehetséges ütemezése nem változott, így továbbra is reális esélyt látok arra, hogy lelátókkal teljesen körbezárt stadion épüljön a 2016/17-es szezonban. Jelen pillanatban a szükséges egyeztetések folynak, amely kapcsán eldőlhet, hogy milyen forrással és milyen ütemezéssel épülhet meg az Illovszky Stadion. Ezt az ütemezést figyelembe véve a következő szezon kapcsán már több egyeztetésre is sor került az MLSZ illetékes vezetőivel, azon dolgozunk, hogy a következő idényben a Vasas és az MTK hazai mérkőzéseinek a Fáy utca adhasson otthont – mondta Markovits László. Honlapunk úgy tudja, Kispesten is jövőre indulhatnak be a munkálatok, így értelemszerűen a másik két sporttelepen is. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC