nb1.hu

Marco Rossi, a válogatott és a fogyóban lévő türelem

Fájnak a sebek, változások lesznek a kezdőcsapatban is.

Nincs más választásunk, szépíteni, nyerni kell szerda este 20.45-től Andorra ellen, ami azt jelentené, hogy életben tartja az esélyét a magyar válogatott arra, hogy  megszerezze a második helyet a vb-selejtezős csoportjában.

És ez érződött is azon a kedd déli sajtótájékoztatón, amin Marco Rossi szövetségi kapitány mellett az angolok elleni meccset eltiltás miatt kihagyó, de Albánia ellen a kezdőcsapatba visszatérő Nagy Ádám tartott.

Elsőként a középpályás válaszolt az újságírók kérdéseire.

„Félre fogjuk tenni az elmúlt hetet. Az albánok elleni meccs után összeültünk, levontuk a következtetéseket. Nyilván ez édes kevés, mert amit megbeszélünk, ki kell vinni a pályára és meg kell mutatni. Meg kell mutatnunk, miért szurkolt nekünk egész Magyarország az Eb alatt. Dühösek vagyunk magunkra az elmúlt két mérkőzés miatt. Fájó, hogy Anglia ellen nagy különbséggel kaptunk ki. Az volt, mint Portugália ellen, hogy gyáva módon kezdtünk el futballozni és nem tudtuk megtartani a labdát. Ha erős és jobb válogatott ellen játszunk, akkor is kell, hogy tartás legyen a válogatottban, nem fordulhat elő többet, hogy elengedjük a meccset. Az albánok ellen az volt a fájó, azért vagyunk dühösek saját magunkra, mert elkezdtünk korábban szépen építeni valamit, gyarapodott a szurkolók szeretete is, amit nem rombolhatunk le. Emiatt él bennünk egy hatalmas motiváció. Felesleges, hogy görcsösség legyen bennünk a két rossz meccs után, ezt félre kell tennünk. Domináns, jó támadójátékkal kell kiszolgálni a közönségünket, mert akkor nyitva marad a továbbjutás esélye. Reálisan nézve eleve a második helyre volt mindig is esélyünk a csoportunkban.”

Fontos kérdés, hogy mi történt a magyar válogatottal az Európa–bajnokság óta?
„A franciák és a németek ellen tudtunk ki-ki meccset játszani, majd kiutazunk Albániába, szintén ki-ki meccset játszani, de ők álltak közelebb a győzelemhez és meg is szerezték. Nem szabad olyan gödörbe belecsúsznunk, mint öt évvel ezelőtt az Eb után. Ismétlem, elkezdtünk építkezni Marco Rossival, nőtt a szurkolók szeretete, megtettük a következő lépést már, de tartanunk kell, amit elértünk. Ilyen vereségek nem férnek bele. Emberek vagyunk nem gépek, nem mindegy, hogyan kezeljük a hullámvölgyeket. Döntetlen kellett volna legalább a végén Albániában, nem egy góllal kikapni. Ha tudjuk tartani azt a szintet, amit elértünk, akkor szétnézhetünk feljebb. Nem szabad, hogy a saját kardunkba dőljünk, de nem múlnak el könnyen a sebeink. Arra kell koncentrálnunk, hogy jó játékkal javítsunk Andorra ellen.”

Mi lehet a kulcs az Andorra elleni sikerhez?
„Örülök, hogy ilyen szituáció régen volt, hogy két meccset elveszítettünk, ami jelzi, jó úton haladunk. Most hullámvölgybe kerültünk. Mi is láttuk a szalagcímeket, hogy történelmi vereséget szenvedünk el vasárnap, de nem kell a saját kardunkba dőlni. A kulcs az lesz, hogy nem szabad a görcsösséget felvinni a pályára, mint ami az angolok ellen megvolt. Fájóak a vereségek, de Andorra ellen domináns támadófutballal kell előrukkolnunk. Minden andorrainak, még a cserepadon ülőknek is azt kell érezniük, hogy idegenben vannak és még pontot sem szerezhetnek.”

Nagy Ádám után tehát Marco Rossi válaszolt, elsőnek rögtön a lényegről kellett beszélnie, mert az Eb-n kiválóan játszott a válogatott, azóta viszont sajnos nem olyan eredmények jönnek, amit elvárt Magyarország. Mi változott azóta?
„Kielemeztük az elmúlt meccseket. Több dolog is hiányzott a srácok játékából. Hiányzott a lendület, a győzni akarás, a párharcok felvállalása és az ellenféllel való megütközés akarása. Ez utóbbi volt a legnagyobb jellemvonásunk az Eb-n. Fizikailag visszaestünk, de nem csak a magyar válogatott járt így az Eb után. Azon dolgozunk, hogy mind a jellembeli, mind a teljesítménybeli teljesítményt visszahozzuk oda, ahol az Eb-n volt. Anglia ellen lehetett számítani a vereségre, de az ötvenötödik percig jól védekeztünk. Utána szétnyúltunk, és a végén kaptuk a gólokat. Albánia ellen tényleg sok kívánnivalót hagyott maga után a teljesítményünk. Kielemeztük az okait, de meg vagyok győződve arról én is, hogy a vereségekből sokkal többet lehet tanulni, mint a győzelmekből.”

Az egyik fontos kérdéskör még, hogy a szerkezetben és a kezdőcsapat összetételében tervez-e fontos változtatásokat a szövetségi kapitány?
„Nagyon fontos, hogy nem szabad lebecsülnünk az ellenfelünket. Pláne most, két olyan mérkőzés után, amiket a legszívesebben elfelejtenénk. Két szempont lesz holnap. Az első, hogy győzzünk, a második, hogy jó játékkal, ha meg sok góllal nyerünk, az külön plusz. Támadóbb játékra kell számítani tőlünk, így a szerkezetben is lesznek változások. Nem akarom a tanár urat játszani, oktatni, de a legfontosabb, hogy a játék elveit tudják a játékosok. Ha nálunk a labda, akkor támadunk, de más az, ha védekeznünk kell. Fontosak az átmenetek is. Tudtuk, hogy Anglia ellen, nem támadhatunk, akárcsak az Eb-n a meccseinken. Anglia ellen is át kellett engedünk a labdabirtoklást, de hiányzott, ami az Eb-n megvolt, hogy túllépjünk a határainkon, hogy többet nyújtsunk, amire általánosságban képesek vagyunk. Ha viszont támadunk, fontos, hogy meglegyen a minőség az ellenfél kapuja előtt.”

Ezek után pláne érdekesség, hogy miért nem működött a támadások építése Albánia ellen, és minek kell változnia ahhoz, hogy Andorra ellen működjön?
„Albánia ellen kevésbé működött taktikai szempontból, hogy labdabirtoklásban ugyan egyenlőek voltak a felek, de kevés támadásunk volt, mert türelmetlenek voltunk, hogy megvárjuk azokat a fázisokat, hogy a széleken támadásokba lendülhessünk. Arra készültünk, hogy hagyjuk, hogy támadást indítsanak az albánok, amitől megnyílnak, majd labdaszerzés után a széleken támadunk. Ha türelmesek voltunk, tudtunk támadni, ha nem, akkor nem. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a támadásink végén nagyon gyorsan vissza kellett rendeződnünk, és ez nagyon sokat kivett a játékosokból. Másik elv volt, hogy Dominik ellép az emberétől és szabadabban játszik majd, ez nem jött be. Andorra ellen két csatárral játszunk majd, ezért más lesz a taktikánk, Andorra más erőt is képvisel, mint eddigi ellenfeleink.”

Másképpen kellett-e készülni a két zakó után, egy gyengébbnek gondolható ellenfél ellen?
A mentális felkészítésben változtattunk a korábbiakhoz képest, más technikát választottunk a két vereség miatt. Bízom benne, hogy a fiúk mind mentális, mind fizikai szinten túljutottak az elmúlt két meccs hatásán. A legnagyobb kihívás az volt a számomra, hogy továbbra is csak arra tudjak összpontosítani, ami a feladatom. Azért nehezebb ez most, mert érezhető, hogy fogy a bizalom irántunk. Minden irányból záporoznak ránk a kritikák, ilyenkor nem olyan egyszerű a munkánkra koncentrálni, de igyekeztünk mindenre odafigyelni. Az Anglia elleni meccsen az ötvenötödik percig úgy védekeztünk, mint az Eb-n, addig Harry Kane-nek engedtünk két lövést, amik a lelátón landoltak. A vezetésük megszerzésénél szintén neki engedtünk területet, majd sajnos utána összeomlottunk. Kompletten, a teljes csapatnak védekeznie kell, hogy utána labdaszerzést követően mindenki kivegye a részét a támadásokból. Andorra ellen kevesebbet fogunk védekezni, de szervezett és hatékony csapatjátékra lesz szükség. Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez azért majdnem mindig működött. Andorra ellen biztos lesz a védekezésünk, nálunk lesz többet a labda, de amikor támadunk, akkor is maximális összhangban kell lenniük a játékosoknak. A szurkolóktól azt kérem, legyenek türelmesek, mert Andorra mélységben fog védekezni, meg kell találnunk majd a réseket. Anglia ellen is megfelelő volt a védekezésük, mert a második gólját a hetvenkettedik percben szerezte az angol válogatott, azaz, megszenvedett egy mélységben védekező válogatott ellen (Anglia-Andorra 4-0 – a szerk.).”

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC