Kiderült, miről beszélgetett Puyollal és Lewandowskival, és elmondta, melyik Chelsea-legendához hasonlít Zachariassen.
Vincze Ottó az édesapja nyakából nézte, amint a Fradi 4-2-es hátrányból egyenlít az Ózdi Kohász stadionjában, de a sorsát már az megpecsételte, amikor négyévesen megkapta az 1978-as világbajnokság labdáját. Albert Flórián fehér öltönyben és zöld nyakkendőben fogadta a Fradiban, amikor a fiatal játékos az Üllői útra igazolt, az apukája szemei könnybe lábadtak. Vincze Ottó azonban 16 évesen meg sem állt Svájcig, majd a svájci Grasshoppers elleni, ismét Fradi-mezben szerzett BL-dupláig. Az NB1.hu-nak adott interjújában elárulta, melyik Chelsea-legendához tartja hasonló játékosnak Kristoffer Zachariassent, és arról is beszélt, hogy a Fraditól milyen folytatást szeretne látni az Európa Ligában. Első és utolsó Vincze Ottóval.
Mikor volt az első találkozásod a labdával?
Négyéves voltam, amikor a nagybátyámtól megkaptam az 1978-as világbajnokság labdáját, ez volt az első nem gumilabdám. (A kocka, akarom mondani a labda ezzel el is volt vetve?) Igen, mert ígéretet kaptam, hogy ha jól tanulok, akkor meg fogom kapni a világbajnokságok labdáját. A következő az 1982-es volt, erre már nagyon tisztán emlékszem a magyarok miatt is, a labda neve Tango volt.
Melyik volt az első mérkőzés, amely nagy hatással volt rád?
Az Ózdi Kohász-Ferencváros 1981-ből. Akkor a bajnok Fradi érkezett hozzánk, amelyben Novák Dezső edző irányításával olyan játékosok szerepeltek, mint Nyilasi Tibi, Szokolai Laci, Ebedli Zoli vagy éppen Takács Győző, Pogány Laci vagy Takács Laci.
Az Ózd vezetett 4-2-re is, a vége 4-4 lett. A bajnokin több mint 20 ezren voltak kinn, még a fákon is lógtak az emberek. Ez volt életem első mérkőzése 6 évesen. A családomban mindenki nagy fradista, tisztán emlékszem, hogy édesapám nyakában ültem; a másik megoldás az lett volna, hogy felmászom a mögöttünk ágaskodó nyárfa egyik ágára.
Mi volt az első, legnagyobb élményed, ami az átigazolásod után a Fradiban ért?
Megkaptuk a táviratot a Fraditól 1986-ban, hogy le szeretnének igazolni, amikor már a korosztályos válogatott szűk keretének a tagja voltam Szűcs Lajossal, Kovács Zolival, Sándor Tamással. Felmentünk Budapestre – ekkor jártam először az Üllői úton -, és Albert Flóri bácsi jött ki fehér öltönyben és zöld nyakkendőben, hogy fogadjon, hiszen hallotta, hogy egy tehetséges gyerek érkezik vidékről. Édesapámnak könnybe lábadt a szeme, hogy fiatalságának az ikonja, akit addig maximum tévében vagy az újságokban látott, ott állt előtte életnagyságban.
Mi volt az első gondolatod, amikor 16 évesen megérkeztél Svájcba?
Hogy mit keresek én itt? 1990-ben, a rendszerváltás után megérkeztem egy országba, ahol azt megelőzően egyszer jártam egy nemzetközi tornán – igaz, éppen ott néztek ki engem, Luganóban. Körülnézek, és azt látom, hogy az Alpok háromezer méteres hegyei veszik körbe Siont. De szerettem a kihívásokat, így arra a kérdésemre, hogy mit keresek én itt, azt válaszoltam magamban, hogy "igen, a karrieremet jöttem tovább igazgatni, ez az újabb dolog, amibe belevágtam".
Mire költötted az első fizetésed?
Heti zsebpénzt kaptam csak, én pedig minden nap megengedtem magamnak, hogy iskola után vegyek egy jégkrémet a pályaudvaron. Ez a Mars csokoládé jégkréme volt, előtte csak a csokit ismertem, de ez annyira finom volt, hogy minden nap vettem egyet magamnak, majd számolgattam a pénzem, hogy jusson is, maradjon is.
Mi volt az utolsó nagy sztori, amit megosztott veled a barcelonai legenda, Kubala László?
Laci bácsival sok időt töltöttünk együtt Barcelonában. A segítségével sikerült elintézni, hogy Barcelonában pályára léphessen jótékonysági mérkőzésen a Ferencváros öregfiúkcsapata. Egy nagyon erős Fradi jött, és nyerni tudott, amit egyébként nem néztek jó szemmel a barcelonaiak. A meccs után volt egy fogadás, amely után Laci bácsi a társaság néhány barcelonai és magyar tagjával még belement az éjszakába. Én is ott voltam a két fél közötti, amolyan kapcsolattartóként, Laci bácsi pedig éjszakába nyúlóan mulatott a társasággal, magyar zenéket énekelt, és ebbe kapcsolódtak be az öregfiúk. Nagyon magyaros hangulatot teremtettek egy zárt helyen, ahol szépen fogyott a helyiek híres pezsgője, a cava, az üvegén több olyan címkével, amely Kubala Laci bácsiról volt elnevezve. Már hajnal négy lehetett, amikor mindenki elindult haza, mi beültünk egy taxiba, és hazakísértem Laci bácsit. De benne volt még a bugi, szeretett volna még tovább mulatni, mivel ritka volt, amikor ilyen szép számban meglátogatták őt a magyarok. Miután bementünk az otthonába, elköszöntem, de Laci bá' ravasz volt és dörzsölt, arra várt, hogy elmenjek. Miután a társasház első emeletén a lift kinyílt, majd bezárult, ő abban a pillanatban jött is ki egyből a lakásából, hogy újra belevesse magát az éjszakába. Igen ám, de én mintha ezt előre megéreztem volna, nem szálltam be a liftbe, hanem megálltam. "Laci bácsi, tessék szíves lenni visszamenni, már vége van a mulatásnak!" – mondtam, majd fél órát még ültem a lépcsőn, hogy nehogy kijöjjön, de akkor már nem jött ki.
Mi volt az utolsó gondolatod, amikor eljöttél a Barcelonából?
Arra, hogy ez egy lehetőség volt számomra gyerekkorom kedvenc klubjában, de akkor még fiatal voltam, és azt gondoltam, ha nem is ilyen, de hasonló lehetőségeim még lesznek. Nem sikerült a barcelonai időszak, ennek megvolt az oka, de én próbáltam előre tekinteni. Egy fantasztikus klubnál kaptam lehetőséget arra, hogy a periférián bár, de ott legyek, és betekintést kaphassak a mindennapokba. Láthattam a világsztárokat Ronaldótól Pep Guardioláig, Sztojcskovtól Laurent Blanc-ig, és ugye ott volt José Mourinho és Bobby Robson a kispadon. Úgy voltam vele, hogy még előttem az élet, és még szeretnék karriert csinálni. (Igaz volt-e, hogy Bobby Robson Barcelonába szerette volna vinni Lipcsei Pétert?) Úgy tudom, hogy ennek van valóságalapja, csak Petinek megsérült a térde, és végül Amunikét vitte el Robson a Sportingból. De Petit nagyon szerette Robson és Mourinho is.
Mikor és mit beszéltél utoljára korábbi csapattársaddal, Carles Puyollal, illetve az aranycipős Robert Lewandowskival?
Mindkettejükkel találkoztam most novemberben (Lewandowski Aranycipő-átadó ünnepségén), Puyollal előtte Magyarországon is összefutottam, amikor legutóbb itt járt. Az ilyen eseményeken csak pár mondatot lehet csak váltani, mert mindenki, főleg az újságírók, szétkapják a sztárokat. Puyoltól mindig azt kérdezem, hogy mikor tér vissza a Barcelonához, de mondta, hogy ez most nem aktuális, bár nagyon örül annak, hogy Xavi visszatért. Lewandowskinak mondtam, Barca-drukkerként nagyon szorítok neki, hogy hasonlóan menjen neki a játék, mint a Bayern Münchenben, erre ő annyit mondott, hogy nagyon szereti a klubot, nagyon jól érzi magát, és nagy kihívásnak tekinti ennyi idősen is, hogy helytálljon, és biztos abban, hogy sikeres lesz.
Mi jut eszedbe elsőként a Grasshoppers csapatáról?
Nyilván a két gólom, és az, hogy győzni tudtunk a Fradival az 1995-ös BL-meccsen. A minap a Sportcsillagok Gálaestjén találkoztam Ramon Vegával, magyar felesége van, akivel három éve Magyarországon élnek. Vega is játszott a két BL-meccsünkön – később a Cagliariban, a Tottenhamben és a Celticben is futballozott -, és amikor megláttam, akkor eszembe jutott újra a Grasshoppers, és persze az is, hogy milyen kicsi a világ.
Mik voltak Novák Dezső utolsó szavai hozzád a meccs szünetében, amikor még 0-0 volt az eredmény?
Annyira nem örült a teljesítményemnek, végül mégis pályán maradtam. Azt mondta, össze kell kapnom magam, kapnunk magunkat, elég nagy nyomás alatt voltunk, sok szerencse is kellett, hogy megússzuk kapott gól nélkül. De akkor így álltak a csillagok, ennek így kellett történnie, pont erről beszéltünk a Ramonnal, hogy míg nekem ez milyen fontos mérkőzés, addig neki ez nem volt élete meccse, később játszott Ginolával és Rebrovval, és sok nagy csatát megvívott. De Ramon szerint akármennyit támadhattak volna, aznap este biztosan nem rúgtak volna gólt a Fradinak, Hajdu Attila még tizenegyest is védett. Dezső bá'-nak a szünetben sikerült gatyába ráznia engem és az egész csapatot.
Mi jut eszedbe a Vincze Ottó csapatkapitány vezetésével utoljára pályára lépő magyar válogatottról?
Újpesten voltam talán utoljára csapatkapitány a bolgárok elleni, 1-1-re végződött vb-selejtezőn, és nagyon nagy megtiszteltetés volt. Telt ház előtt játszottunk, és két ikonikus sztár, Matthäus és Sztojcskov ültek a kispadon. Nagyon felszívtam magam, szerintem jól ment a játék, de a végére elfáradtam, mert előtte arcüreggyulladás miatt alig edzettem. De itt tényleg vezére voltam a csapatnak, és néha gondolkodom azon, valamit nagyon elcsesztem, hogy nem volt sok ilyen mérkőzésem a pályafutásom során, amikor ilyen, vagy hasonló felelőséggel felvérteztek volna. Nyilván ennek is megvolt az oka. Ekkor a fiatalok kezdték bontogatni a szárnyaikat, Juhász Roland, Hajnal Tomi, Szabics Imi, én pedig egy új lehetőséget kaptam Lothartól – megtisztelő volt.
Fotó: Getty Images
Mi volt az első gondolatod, amikor Kristoffer Zachariassen góljával eldőlt a Fradi EL-továbbjutásra?
Két dolog jut eszembe, az egyik, hogy milyen fantasztikus dolog ez, a másik pedig, hogy Zachariassenből nem néztem volna ki, hogy ilyen jó játékos, amikor a Fradihoz került. De Tokmackal is így voltam. Egyikőjük sem az a tekintetet magára vonzó játékos, így idő kellett nekik. Tokmac attraktívabb, Zachariassen pedig olyan játékos, akit ha nem a megfelelő szemmel nézed, akkor alig veszed észre a pályán. De ha szakmailag, alaposan figyeled, azt látod, hogy "atyaég, ez az ember mindenhol ott van". És még ami a jó játékosokra jellemző, hogy akkor rúgnak gólt, amikor a leginkább kell. Nemzetközi viszonylatban talán Frank Lampardhoz tudnám hasonlítani, akinek a játékából egy-egy pillanat nem maradt meg, de összességében minden megmaradt, amit ő képviselt. Lampard a Chelsea-ben nyújtott világklasszis teljesítményt, és ha visszaemlékszünk, egy emlékezetes csele nem volt, mert nem biztos, hogy olyan jól tudott cselezni; nem volt gyors sem, nem volt talán zseni sem, mégis ő volt Lampard, aki a saját időszakának az egyik legjobb középpályása volt. Zachariassen sem nem igazán gyors, nem is kiemelkedően erős, nem agyon technikázott, nem virtuóz, de valahol mégis a jelenlegi Fradi egyik legjobb játékosa.
Melyik Európa Liga-meccsen látnád idén legszívesebben utoljára a Fradit, és ki ellen?
Álmodozzunk, ahogyan Kubatov Gábor elnök és Sztanyiszlav Csercseszov mester is bemondta, hogy irány a döntő, teljesen mindegy, hogy ki ellen. (Örülnél, ha a 16 között a Barcelonát kapná a Fradi, vagy jöjjön inkább egy papíron verhetőbb csapat?) Örülnék neki, ha verhető csapat következne, de kérdés, melyik csapat a verhető – mert nyilván a Barcelona is az, de kevés eséllyel. Én azt szeretném, hogy minél később kapjon a Ferencváros olyan csapatot, amely ellen papíron sincsen sok esélye – a pályán aztán persze kiderülhet, hogy mégis. De menjen a Fradi minél tovább, legyen minél több telt ház a Puskás Arénában.
Mi szokott lenni a legutolsó tanácsod Ádám fiadnak a focit illetően, mielőtt pályára lép Győrben?
Hogy rakja össze magát és a játékát. Ma már nagyon fontos, hogy egy játékos összerakja magát, és tisztában legyen azzal, hogy ki, kik ellen játszik, tartsa be az edzői utasításokat, bírja fizikálisan, figyeljen oda, és az alapdolgokat csinálja meg jól. Én azt szoktam neki mondani, ha ezeket betartja, akkor rossz teljesítményt már biztosan nem fog nyújtani. Ha pedig érzi, hogy megvan az alap, akkor jöhet az az egy-egy plusz, ami a játékból kiemelheti.
Mi volt az utolsó, sportot érintő beszélgetésed a feleségeddel, a világ legjobb kézilabdázójának is megválasztott Görbicz Anitával?
Van köztünk egy olyan megállapodás, hogy nem beszélünk sportról. Ezt nekem sokáig nem sikerült betartanom. Az utolsó ilyen észrevételem egy Final Fouron volt, amelyet megnyertek a Rosztov-Don ellen Grimsbö védésével. Megbeszéltük, hogy ha van lehetősége, akkor a vége felé egy cunderral zárja le a meccset. Előtte pár évvel a Podgorica ellen kinézett rám a vége előtt, bólogatott, és utána meg is csinálta, azzal zárta le a győztes meccset. De a 2019-es mérkőzésen már nem ezt a megoldást választotta. Utána én megfogadtam, hogy nincs mit mondanom, mit mondjak egy BL-döntőn egy világklasszis játékosnak?
Mi a legutolsó nagy álmod az életben?
Hogy boldog legyen a családom, egészséges legyen minden tagja, és azt az életet tudjuk élni, amit szeretnénk. Mindenki mindig a sikerről beszél, de a siker szubjektív, fontos kérdés, hogy miért is kellene mindig sikeresnek lenni? Ez már kicsit filozofikus, de amikor az ember idősödik, felteszi magának akár ezt a kérdést is, hogy kell-e mindig sikerről beszélni? A legfontosabb, hogy próbáljuk meg élvezni az élet minden pillanatát.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
