Az egyik játékosra sem számíthat a szlovák kapitány.
Szlovákia–Horvátország 0–4 (Vlasic 45., Perisic 47., B. Petkovic 72., Lovren 89.)
A szlovák válogatott hétfőn Magyarországgal csap össze az Eb-selejtezőben. Északi szomszédunk a mieink ellen a horvátokkal vívott meccsel hangoltak, de a főpróba pocsékul sikerült. A 2018-as vb-n ezüstérmet szerző horvátok 4-0-s győzelmet arattak. Zlatko Dalic tanítványai lélektani szempontból jó pillanatokban lötték meg az első két gólt, Vlasic az első félidő hajrájában köszönt be, majd Perisic a második játékrész elején duplázta meg a fórt. Később Petkovic és Lovren is ünnepelhetett, Horvátország harmadik alkalommal diadalmaskodott az E-csoportban.
A lefújás után Pavel Hapal nem sok pozitívumot tudott mondani csapata játékáról. A szövetségi kapitány gondjait egy sérülés is szaporította.
"Az egész mérkőzés alatt szenvedtem. Nem tudom, hogy ilyen teljesítménnyel veszíteni, vagy jó játékkal az utolsó pillanatban kikapni a rosszabb. Nagyon csalódott vagyok a teljesítményünk miatt.
Rengeteg ki nem kényszerített hibát követtünk el az egész összecsapás alatt. Túl kell tennünk magunkat ezen a találkozón, hiszen Budapesten győzni szeretnénk. Pekarikra nem számíthatok, sérüléssel bajlódik, így visszatér Németországba" – fogalmazott Hapal.
Zlatko Dalic kis túlzással dicshimnuszt zengett tanítványai produkciójáról.
"Úgy gondolom, amióta horvát kapitány vagyok, most játszottak a legjobban a fiúk. Tisztában voltunk vele, hogy mi a szlovák együttes erőssége. Szeretnék köszönetet mondani a drukkereinknek is, hogy elkísértek bennünket, és ilyen hangulatot teremtettek" – mutatott rá Dalic.
A csoportunk másik meccsén Wales 2-1-es győzelmet aratott Azerbajdzsán ellen.
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 4 3 – 1 9– 4 +5 9
2. MAGYARORSZÁG 4 3 – 1 6– 4 +2 9
3. Szlovákia 4 2 – 2 7– 6 +1 6
4. Wales 4 2 – 2 4– 4 0 6
5. Azerbajdzsán 4 – – 4 4–12 –8 0
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)