Elmeséljük, milyen remek ember volt. Mindent köszönünk!
Hetek, de inkább hónapok óta tudta egy nagyon szűk kör a magyar labdarúgás berkein belül, hogy a Sneci nagyon beteg. Sneci, akinek a becsületes neve Schneider Sándor. És tegnap óta már azt is hozzá kell tenni, hogy volt.
Sneci ugyanis meghalt, és most klubhovatartozástól függetlenül, rengetegen gyászolnak. Sneci technikai vezető volt és a technikai vezetők jóban vannak egymással. A régi, legendás generáció tagjai, valamint az újak is. Háttérben végzett munkájuk egyik velejárója az, hogy egymás segítése nélkül egyénileg nem igazán tudnának érvényesülni. Az egyik utolsó mohikán, a régi generáció jeles képviselője, Karszt József kapcsán pár hete megírtuk a részleteket.
Sneci egy igazi, jóravaló, mindenki által kedvelt és tisztelt sportbarát volt, aki egyébként a sportújságíráshoz is értett. 20 évvel ezelőtti indulásunkkor az egyik első olyan vezetője (alkalmazottja) volt a magyar labdarúgásnak, aki az élő közvetítések, meccsbeszámolók során mindig a segítségünkre sietett. Soha, semmilyen ellenszolgáltatást nem kért vagy fogadott el, ellenben rengeteg másik technikai vezetőnek bemutatta a munkatársainkat, akik csatlakoztak hozzá. Manapság már elképzelni sem lehet, hogy mondjuk 2001-ben a ciprusi edzőtáborozásokról csak a Nemzeti Sport (a nyomtatott napilap, mert nso.hu sem volt még hosszú évekig) és az nb1.hu tudott csak a helyszínekről tudósítani. Más, focival foglalkozó médium nem is volt. Facebook, de még klubhonlapok sem voltak gyakorlatilag, a cikkeinket internetes kávéházakból töltöttük fel éjjelente, elképzelhetetlenül sok pénzért, de még így is fele annyiért, mint mondjuk napközben.
Snecit és a többi technikai vezetőt viszont mindig hívhattuk telefonon. Akárhol lépett pályára az MTK, mindig segített nekünk. Összeállításokkal, adatokkal. élménybeszámolókkal, itthonról és külföldről egyaránt. Azt viszont tudni kell róla, hogy olyan információt soha nem szolgáltatott, amit nem mondhatott volna el, ám ha az MTK gyengébben játszott, arról korrektül beszámolt.
Sneci Budafokon kezdett el futballozni, végigjárta a szamárlétrát, az utóbbi években visszatért a kezdeti sikerei helyszínére és a szintén imádott klubja sikereiért dolgozott.
A technikai vezetők régi vágású generációjának a tagjai pár hónapja nagyon aggódtak érte. Nem verték nagydobra a Sneci betegségét, hogy minél nagyobb nyugalom vegye körül a felépülése érdekében. Sajnos vagy nem, de olyan világot élünk, amikor a sajtó minden területén egy fontos ember betegsége bombahír.
Az nb1.hu viszont tiszteletben tartotta azt, ami a magyar labdarúgás egyik közkedvelt alakjának az érdeke volt. Mert szeretjük és tiszteljük még mindig. Emberileg- és szakmailag is.
Snecinek az nb1.hu és ezen sorok írója rengeteget köszönhet, az apám egyik legjobb barátja.
De azt, hogy volt, az előző mondatba nem kell beleírni, mert neki és a többieknek is az marad. Annak ellenére, hogy a fizikai valóságban sajnos már nem találkozhatunk vele többé.
Nyugodjál békében, drága Sneci!
És intézzed hibátlanul, a rád jellemző mosollyal, az égi csapat ügyes-bajos dolgait!
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
