A holland védő a napokban igazolt el a Ferencvárostól.
Kady Borges, illetve Mats Knoester a napokban távozott a Ferencvárostól. A brazil középpályás nem köntörfalazott, nem igazán értette, miért kellett elhagynia a magyar bajnokot. Knoester Skóciába igazolt, a szerződésbontást követően az Aberdeennél kötött ki. A holland hátvéd skót klubnak nyilatkozott a ferencvárosi időszakának végéről – szúrta ki a Csakfoci.
A szezon elején visszamentem a dániai kölcsönjáték után a Ferencvároshoz és egy holland edzővel, Pascal Jansennel dolgozhattam együtt. Azt akarták, hogy maradjak, és elégedett is voltam, de másképp alakultak a dolgok, ahogy vártam. Nem az a típus vagyok, aki szeret várakozni, ezért akartam váltani a télen, és hogy újra egy olyan környezetbe kerüljek, ahol megmutathatom a képességeimet. Szeretnék versenyezni és egy olyan klubban játszani, amely igazán ambiciózus.
Mats Knoester ebben az idényben összesen öt tétmérkőzésen szerepelt a Ferencvárosban, de egyszer sem lépett pályára a bajnokságban.