nb1.hu

Kitörölhetetlen lesz az NB III-as csapat kupaélménye a Vidi arénájában

Nem akarnak áldozati bárányok lenni.

Fordulatos mérkőzésen, végül csak 1-0-ra tudott nyerni a Vidi Dunaharasztiban a Taksony elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő odavágóján. Azon a mérkőzésen mindkét kapusnak kellett bravúrokat bemutatnia, de nyilván a „hazaikénak” jóval többet. Ma lesz a visszavágó, az NB III-as gárda nem kíván alárendelt szerepet betölteni a találkozón.
 
„Hála Istennek sérültjeink egyre jobban épülnek fel, ennek tükrében várhatóan az általam kívánt összeállításban tudunk majd pályára lépni. Sokat beszélgettünk és elemeztük a múlt heti mérkőzést, és hogy miképpen lehetnénk hatékonyabbak az ellenfél kapuja előtt. Remélem, minél több nyitott fülre találtam, és bizonyítani tudjuk abban a csodás stadionban, hogy mi is tudunk futballra emlékeztető momentumokat produkálni, de tisztában vagyunk azzal is, hogy az oroszlán barlangjába megyünk, bár bízom benne, hogy nem csupasz kézzel, és tisztességesen felvesszük a harcot a nagy vaddal. Roppant nehéz 90 perc elé nézünk, de nagyon bízom a fiúkban, hogy karakán módon beleállnak ebbe a csatába, s méltóképpen képviseljük a klubot és magunkat, és hogy megfelelően fel tudunk készülni az előttünk álló nehéz tavaszi szezonra. Nagyon remélem, hogy minden egyes percét ki fogjuk élvezni a mérkőzésnek és nem áldozati bárányként.” – mondta Szabados Tamás vezetőedző a taksonyiak honlapjának.
 
A Vidi arénájában nem csak a csapat, a szakmai stáb és a klub vezetői képviselik majd csak Taksonyt. A taksonyi hívek ugyanis buszt szerveztek a visszavágóra, mely elméletileg megtelt, de páran másképpen is igyekeznek majd eljutni a visszavágóra.
 
Ez is azt bizonyítja, amit már többször írtunk a Magyar Kupával kapcsolatban: ha egy kiscsapat kiemelt gárda ellen találkozhat, az nemcsak adott évre, hanem életre szólóan jelent kitörölhetetlen élményt…
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC