Bemutatták a harmadik nyári szerzeményt.
A Honvéd közleménye:
"A Budapest Honvéd vezetősége hosszas egyeztetéseket követően megállapodott a kanadai-kameruni Macdonald Nibával, így Amadou Moutari és Lefkovits Robi után a 24 éves belső védő klubunk harmadik nyári igazolása. A 185 centi magas játékos Kamerunban született, az University of Buea és a Cinyodev FC együttesében szerepelt, majd Kanadába igazolt, ahol a North Toronto Nitros labdarúgójaként futballozott. A hiányposztra érkező, bal lábas belső védő 18 mérkőzésen hét gólt szerzett, az év védőjének választották az Ontario állambeli első ligában, s a bajnokság álomcsapatába is bekerült. 2017 telén lett a szlovákiai Nyitra játékosa, amellyel az előző szezonban a hetedik helyen végzett, Niba 25 mérkőzésen lépett pályára.
A 24 esztendős hátvéddel klubunk kétéves szerződést kötött. Macdonald Nibát szeretettel köszönjük Kispesten, sok sikert kívánunk neki a Honvédban!"
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)