nb1.hu

Hihetetlen bomba is kellett a Honvédnak, hogy újra első legyen

Budapest - Eppel, Lanzafame és Zsótér is parádézott.

Honvéd-Paks 2-0
 
 
Nagyjából hét percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a bajnoki címért harcoló kispestiek kialakítsák az első helyzetüket a tavasszal még veretlen, szerdán a Ferencvárost elintéző Paks ellen. Lanzafame nyeste jobbról a kapu előterébe a szabadrúgást, amit Eppel fejelt 7 méterről a jobb felső irányába, de Molnár magabiztosan védett. Ez a jelenetsor is jelezte, hogy a várakozásoknak megfelelően, a hazaiak kezdtek aktívabban, míg a vendégek elsősorban a biztonságra törekedtek. Viszont picivel később nem tudtak mit kezdeni azzal a szituációval, hogy Lanzafame jobbról beadott, majd Eppel a kapujukba fejelt. Pedig, az első helyzet után külön nyomatékosította a kispad mellől Csertői Aurél vezetőedző, hogy erre az összjátéktípusra mindenképpen figyeljenek oda a játékosai.
 

Újabb bravúr: a Slovan után a bajnokot is legyőzte a DAC – NB1.hu

A vezetés után nem lanyhultak a hazaiak, továbbra is domináltak, és Zsótér hatalmas bombagóljának köszönhetően tovább növelték az előnyüket, majd fordulás után átengedték a terepet a vendégeknek.
 
 
De az is szemmel látható volt, hogy támadóbb felfogású Paks érkezett vissza a pályára a második félidőre, de a piros-feketék annyira zártak és fegyelmezettek voltak, mint a tolnaiak szoktak lenni, ráadásul kontrákkal is próbálkoztak. Lüktető volt a játék, nem lehetett észrevenni, hogy bárki is alibizett volna, annak ellenére, hogy volt egy-két hiba, elsősorban az átadásokban. 
 
 
A végéig nagy maradt a küzdelem, de az eredmény már nem változott. Mivel a Vidi botlott, a Honvéd újra vezeti a bajnokságot. A Paks először kapott ki a tavasszal.
 

Az OTP Bank Liga tabellája

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC