Hivatalos bejelentések.
DVSC – sérültek
A műtéten átesett Pávkovics Bence és Kundrák Norbert mellett újabb két játékosunk nem tudott kedden edzeni.
A DVSC két labdarúgója, Bódi Ádám és Sylvain Deslandes sem tudott részt venni csapatunk keddi tréningjén.
A Kispest elleni mérkőzésen középpályásunk külső oldalszalagja sérült, így ma vizsgálat vár rá, annak az eredményétől függ, mennyi ideig nem számíthat rá a szakmai stáb, ám valószínűleg kénytelen lesz kihagyni az Újpest elleni bajnokit.
Csakúgy, mint a francia-kameruni védőnk, aki húzódással bajlódik, de a mai napon elkezdte a rehabilitációs edzéseket.
DVSC – szerződéshosszabbítás
Szerződést hosszabbított a DVSC többszörös utánpótlás-válogatott labdarúgójával, Bévárdi Zsomborral.
A 22 esztendős futballista eredeti posztját tekintve támadó, ám az utóbbi időben jobb oldali védőként számított rá a szakmai stáb. Ezen a poszton is helytállt, azonban a Budapest Honvéd elleni mérkőzésen egy sorral előrébb szerepelt, ráadásul egy szépségdíjas góllal biztosította be a Loki győzelmét.
Klubunk 2024 nyaráig írt alá Bévárdi Zsomborral, aki honlapunknak adott nyilatkozatában boldogan elmondta, nagyon örül a hosszabbításnak, már csak azért is, mert maximálisan érzi a klub bizalmát.
– Tényleg azt mondhatom, nagyon jól érzem magam a DVSC-nél, bár hosszú volt az az út, amely idáig vezetett. Bízom benne, idén stabil NB I-es játékossá válhatok, de voltak olyan pillanatok, amikor nem gondoltam volna, hogy elkövetkezhet ez a pillanat. Ezúton is szeretném megköszönni a Debrecennek, hogy nem mondott le rólam és bízott bennem akkor is, amikor nem tűnt biztosnak, hogy beváltom az eredetileg hozzám fűzött reményeket. Örülök a bizalomnak, ezt a lehetőséget nem engedem el, nem veszek vissza, hanem dolgozom tovább. A pályafutásom végén nem egy egyszezonos élvonalbeli karriert szeretnék magam mögött tudni.
Bévárdi Zsombor tehát több poszton is feltűnt már a Lokiban, kíváncsiak voltunk, melyiket érzi igazán a magáénak.
– Az NB II-es szezon leginkább a tanulásról szólt jobb oldali védőként. Úgy vélem, abban az osztályban előfordult pár taktikai és helyezkedési hiba, de összességében jól megoldottam a feladatom. Az NB I már egy másik kávéház, itt sokkal jobban kell figyelni a védekezésre. Elfogadtam már, hogy lehet, a karrierem végéig védő leszek, ám úgy állok hozzá, ennek a posztnak a sajátosságait is minél jobban elsajátítsam. Készen álltam a feladatra, ám az AS Roma elleni felkészülési találkozón Szécsi Márk sérülése után feljebb tolt a mester. A középpályán még jobban éreztem magam, kötetlenebb poszt a számomra, és jelen pillanatban ott talán jobb teljesítményt tudok nyújtani. Ettől függetlenül ott törekszem a maximumra, ahol lehetőséget kapok.
A Budapest Honvéd elleni szezonnyitó második félidejében beindult a Loki-henger, a találkozó hajrájában pedig a szerződést hosszabbító Bévárdi szemet gyönyörködtető gólt szerzett.
– Egy kényszerítő után kaptam labdát a tizenhatoson belül, és talán visszaguríthattam volna Ugrai Rolinak a labdát, úgy döntöttem, befordulok és megpróbálom lerázni a védőket. Ez szerencsére sikerült és ki tudtam lőni a hosszú alsót. Sok sikerélményem nem volt még az élvonalban, de az biztos, hogy ez volt az eddigi legszebb és legfontosabb találatom az NB I-ben. Bízom benne, minél tovább kitart a jó kezdés mind egyéni, mind csapatszinten.
ÚJPEST
Jegy- és minden más információ egy helyen!
Folytatjuk európai szereplésünket a Szuszában! Lila-fehér csapatunk a selejtezők harmadik fordulójában az FC Basellel harcol meg a play-offba jutásért.
Az első összecsapást a Megyeri úton rendezzük augusztus 5-én 21 órától, a magyar jogszabályoknak megfelelően, a nézők számának korlátozása nélkül, tehát akár teltház előtt is fogadhatjuk ellenfelünket!
A többször módosított 484/2020. Korm. rendelet alapján a sportrendezvényeken nézőként való részvétel továbbra is védettségi igazolványhoz kötött, az alábbiak szerint:
– 18. év felett védettségi igazolvány, igazolása applikáció, plasztik kártya vagy EU-s igazolvány
– PCR teszttel sem magyar, sem külföldi szurkoló nem látogathatja a mérkőzést
– 18 és 16 év között védettségi igazolvány (a fentiek alapján) vagy védettségi igazolvánnyal rendelkező 18 év feletti kísérő
– 16 év alatt, vagy 16 és 18 év közötti védettségi igazolvánnyal nem rendelkező szurkoló csak védettségi igazolvánnyal rendelkező 18 év feletti kísérővel (a fentiek alapján) látogathat a mérkőzésre
– Külföldi EU-n belül érkezők esetében EU-s védettségi igazolás
– Európai Unión kívüli drukkerünk csak akkor látogathatja a meccset, ha a Kormány az adott országgal szerződést kötött.
Szurkolóink, miután védettségüket igazolták, kiválthatják majd a mérkőzésre szóló karszalagot, hasonlóan az Európa-bajnokságon bevált és megszokott procedúrához.
– A meccset megelőző napon, tehát augusztus 4-én szerdán, délután 2 és este 8 óra között Újpesten, a Szent István téren, az Újpest felirat előtt vehetitek át a karszalagot. Aki teheti, ezt az opció válassz a, hogy a nagyobb létszámú tömeget elkerülje a meccsnapon a stadionnál lévő átvevőpontnál.
– A mérkőzés napján délután 4 órától az erre kijelölt helységben (az ÚFC Recepció melletti ajtónál) lehet átvenni a karszalagot legkésőbb 22 óráig.
A tikettek elővételben online, illetve Shopunkban válthatóak meg nyitvatartási időben.
Online: jegy.mlsz.hu
Újpest FC Shop:
Kedd: 9-17
Szerda: 9-17
A mérkőzés napján az alábbi lehetőségek közül választhattok:
Újpest FC Shop: 13-21
Újpest FC Recepció: 9-17
Illetve 19 órától az összes kassza nyitva lesz.
Bankkártyás fizetés csak a Shopban és a 3-as pénztárnál lehetséges!
Az elővételi áron történő vásárlás a mérkőzést megelőző napokon lehetséges, tehát az EKL-selejtező napján, a pénztárakban vásárolt jegyek továbbra is teljes áron kerülnek értékesítésre.
A meccsnapon klubkártya kiváltására és bérlet vásárlására nem lesz lehetőség.
Kedvezmények:
Újpest kártya vagy Minicards felhasználásával 10% kedvezményt biztosítunk rajongóinknak! (A két engedmény nem összevonható!)
14 év alatt és 65 év felett a belépés ingyenes!
FONTOS! A kedvezményes belépők kiváltására CSAK SZEMÉLYESEN, a kedvezményre jogosító fényképes igazolvány bemutatásával van lehetőség.
Szurkolói molinók és drapériák
A készítőket arra kérjük, hogy szerda délig (augusztus 4.) a biztonsag@ujpestfc.hu oldalra küldjék el ez ügyben ötleteiket, amelyeket megvalósítanának, hogy klubunk biztonsági szakemberei engedélyeztetni tudják a molinókat, illetve drapériákat.
Szurkolj a helyszínen a csapatnak! Hajrá, Lilák!
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)