nb1.hu

Hetedszer is nyert az Újpest, szomorú KTE-búcsú

Budapest – Vladan Szavics a pólóján üzent az MLSZ-nek.

Szombaton kora délután fogadta az Újpest a Kecskemét együttesét az OTP Bank Liga 30. fordulójában. Az összecsapás mindkét fél számára tét nélküli volt már, a KTE nem kapta meg a jövő évre az indulási jogot az NB I-re, míg a fővárosi lila-fehér csapat a nemzetközi (UEFA) licenc nélkül maradt.

 

A találkozót az Újpest kezdte jobban, a vendég csapaton érezhető volt, hogy lelkileg megviselten lépett pályára a jelenlegi állás szerint jó ideig utolsó NB I-es összecsapásán. Ekkor azonban Tomas Tujvel még jól állta a sarat, sőt, Novák Csanád egy kontra végén kérdéses körülmények között esett el Hudák Dávid becsúszása után a tizenhatoson belül, ám a büntető elmaradt, míg a reklamáló Bekő Balázst a lelátóra küldte Berke Balázs. A folytatásban is maradt a hazai fölény, amely gólokká is érett. Előbb a 34. percben Kim Ojo, majd egy perccel később Nemanja Andrics volt eredményes, így megnyugtató előnnyel vonult az öltözőbe az Újpest.

 

(fotó:ujpestfc.hu)

 

A második játékrész nem sikeredett túlságosan eseménydúsra, egyik csapat sem erőltette már annyira a támadások építését. Érdekesség így is akadt ebben a félidőben is, a KTE játékosa, a cseréjénél levette a mezét, amely alatti pólón egy üzenet volt olvasható az MLSZ-nek címezve… De nem csak ez volt végül az egyetlen említésreméltó esemény, ugyanis a hajrában Mihailo Perovics is beatalált, így az Újpest sorozatban hetedik sikerét aratta a bajnokságban, bánthatja, hogy itt az idény vége, míg a Kecskemét vereséggel búcsúzott az élvonaltól.

 

Újpest-Kecskemét 3-0. A mérkőzés részletes beszámolója a linkre kattintva olvasható!

 

Bekő Balázs: a haldoklóba nem rúgunk bele…, Vignjevics szerint jó az alap a sikeresebb jövőhöz.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC