Budapest - Több játékos sorsa is véglegesen eldőlt.
A Vasas néhány néhány új játékossal (Novák Csanáddal, Pesti Dáviddal és Seydou Bambával), négy akadémistával (Kovács Dáviddal, Kis Balázzsal, Pataki Rolanddal, Madarász Ádámmal) kiegészülve ám az U20-as VB-n résztvevő és még szabadságukat töltő Vida Máté és Berecz Zsombor nélkül elkezdte egyhónapos felkészülését az NB I-es bajnokságra – jelentette a klub honlapja. Mint ismeretes, a 20 éves, 201 centiméter magas középcsatár Novák Csanád 3 évig lesz a Vasas játékosa. A 20 éves Pesti Dávid is megjelent a hétfő reggeli edzésen, aki az U21-es válogatott tagja, ahol olykor Hangya Szilveszterrel váltják egymást. Az elmúlt 2 idényét a Cegléd NB II-es csapatában játszotta, így ellenünk is pályára lépett a 2014/15-ös idény mindkét találkozóján. Posztja balhátvéd. Az elefántcsontparti-olasz kettős állampolgár Seydou Bamba is együtt edzett csapattal. A jobb és baloldali szélen is bevethető támadó 21 éves játékos a Fiorentinánál nevelkedett, de megfordult Máltán, illetve olasz és német alacsonyabb osztályú csapatokban is, legutóbb a német Inter Leipzignél, jelenleg szabadon igazolható. A VKLA U21-es csapata tagjainak Kovács Dávid középpályásnak, Kis Balázs belső védőnek és Madarász Ádám szélső védőnek, valamint az U17-es Pataki Roland középcsatárnak nem ismeretlen az első keret edzése, mivel már több alkalommal készültek együtt a "nagycsapattal". Így a múlt év nyarán, valamint a téli felkészülési időszak alatt is.Az U20-as VB-n résztvevő Vida Máté és Berecz Zsombor – valamint a már említett távozó Nagy Dániel – kivételével a keret tagjai jelen voltak a hétfő délelőtti edzésen. A héten még várhatók új játékosok érkezése.