nb1.hu

FTC–Újpest: a tavaszi legjobb a tavaszi legrosszabb ellen

Budapest – Telt ház a derbin, demonstráló ezrek odakint.

Az előzetes hírek szerint telt ház előtt rendezik meg a Groupama Aréna első FTC–Újpest derbijét (ellentétesek az információk: habár a zöld-fehérek honlapja szerint péntek reggelre már csak ezer, tegnapra néhány száz jegy maradt, az M1 szombati híre szerint pedig mind elfogyott, mégis ma reggel is kinyitott a stadion jegypénztára). A létszám mindenesetre – legalábbis a hazai szektorokban – biztosan méltó lesz a rangadóhoz, az pedig majd a meccsen kiderül, hogy a hangulat is az új stadion eddigi bajnoki nézőcsúcsához mért-e. Mindkét csapat hívei közül a szervezett szurkolói csoportok, és a velük szolidáris drukkerek továbbra is bojkottálják a meccsre járást, és több ezres létszámban a lelátó helyett a szomszédos Népligetben, illetve az újpesti főtéren gyűlnek össze demonstrálni és meccset nézni.

 

Az NB I 23. fordulójának rangadója a két nagy rivális 216. egymás elleni bajnoki (összesítésben pedig már a 268.) mérkőzése lesz. A mérleg hazai szempontból: 98 győzelem – 57 döntetlen – 60 vereség (412-304-es gólkülönbség), illetve 126 – 65 – 76 (547-391). Az előző szezonban a párharc mindkét felvonását a zöld-fehérek nyerték, a mostani kiírás őszi meccsén viszont 2-1-re az Újpest győzött.

 

Fotó: nb1.hu

 

Úgy gondolom, nagyszerű derbi lesz, hiszen tele lesz a stadion, és gyönyörű időben játszhat egymás ellen két jó csapat. Tehát minden adott egy jó meccshez – nyilatkozta a fradi.hu-n Thomas Doll, a zöld-fehérek német vezetőedzője. – Ilyenkor nem számít, hogy a két együttes között tizennégy pont a különbség. Az Újpest ugyanúgy mindent belead majd a küzdelembe, akárcsak mi. Nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne, én milyen jó derbiken játszottam, olyan régen voltak már. Sok nagy meccset átéltem már játékosként és edzőként is, de most a futballistákra vetül a reflektorfény. Nagyon várjuk az összecsapást, de a derbin is ugyanúgy három pont a tét, mint máskor.

 

A tavasszal bombaformában futballozó, egy döntetlen mellett négyszer győztes Fradi sikere esetén az MTK-t megelőzve fellépne a tabella második helyére. A nyolcadik Újpest ellenben riválisával szemben még egyetlen bajnokit sem tudott nyerni 2015-ben, öt meccsen mindössze két pontot szerzett – igaz, a „sebzett vad” mindig veszélyes, és az ehhez hasonló rangadók kínálják a lehető legjobb alkalmat arra, hogy fordulópontot jelentsenek egy botladozó csapat teljesítményében. Ugyanakkor hiába szokás mondani, hogy egy ilyen derbin nem számít a forma, ezúttal ennél nagyobb különbség nem is lehetne a két fél „előélete” között: az FTC tavasszal a legjobb, az Újpest a legrosszabb mérleggel bír.

 

Érdekesség, hogy a derbi játékvezetője az a Solymosi Péter lesz, aki anno 2010 szeptemberében az Újpest 6-0-s Fradi elleni győzelmén dirigált.

 

 

OTP Bank Liga, 23. forduló

 

 

Ferencváros–Újpest

 

Budapest, Groupama Aréna, vasárnap, 16.30 (tv: Duna World)

Játékvezető: Solymosi (Ring, Albert)

 

A várható összeállítások

FTC: Dibusz – Dilaver, Mateos, Nalepa, Ramírez – Somália – Varga R., Gera, Hajnal, Lamah – Böde

Újpest: Balajcza – Nego, Heris, Litauszki, Forró – Sztaniszavljevics, Balogh B. – Nagy G., Suljic, Andrics – Perovics

 

A mérkőzést élőben, online tudósítjuk!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC