Régebben neki is hazudoztak a Fradi vezetői.
Örök vitatéma a magyar labdarúgásban, hogy kellenek-e a légiósok. Az elméletben egyszerűnek tűnik a helyzet: aki nem jobb a mi fiúnknál, az ne legyen itt, aki jobb, az meg igen. Utóbbiak esetében persze olyan vélemények is vannak, hogy lehet, egy adott klubcsapatot segítenek és ez a klubcsapat érdekeinek is megfelel, de mégis elvesz egy helyet egy magyartól, és ha sokan vesznek el helyet, akkor annak meg így vagy úgy, de a magyar válogatott látja a kárát.
Leandro helyzete más. Brazíliából érkezett, de hatszor nyert magyar bajnokságot (háromszor a Fradival, háromszor a Lokival), hatszor meg Magyar Kupát (négyszer a Fradival, egyszer az MTK-val és a Haladással). A sikereit úgy érte el, hogy tevékeny részt vállalt magára a kivívásaikból.
A magyar válogatottban 16-szor lépett pályára és erre azért is büszke az nb1.hu, mert alapítónk, a már sajnos elhunyt Imre Mátyás és ezen sorok írója adta át neki az ehhez szükséges dokumentumokat.
Leandro, akivel nyáron hosszabbított szerződést az FTC, tegnap bejelentette, hogy a tervei szerint a bajnokság végén visszavonul. A FradiMédia által készített videóban Szerhij Rebrov az egekig magasztalta a játékost. Leandro meg kijelentette, inkább a vesztes mérkőzések után nyilatkozott, hogy ezzel is segítse a fiatalokat. Amióta ismerjük, az nb1.hu valamennyi kérdésére mindig készségesen és őszintén válaszolt – igen keményen megbecsülendő tulajdonság ez.
Leandro 1999-ben került Magyarországra, a magyarfutball.hu-n az adatlapján a következő nyilatkozatok találhatóak erről és a későbbi időszakairól: „Egy menedzser ajánlotta, hogy Magyarországra jöjjek tapasztalatot gyűjteni. Egy edzőmeccsen megtetszett a játékom az MTK-nak, és egyből a felnőtt csapathoz szerződtettek. 17 éves voltam, tanulni akartam. Az MTK-ban összesen két NB I-es meccset játszottam, Henk ten Cate keze alatt. Az elsőn Henk 30 perc után lecserélt, nem tetszett neki, amit csináltam. Tizenévesen, kiforratlan ifistaként kerültem ide. Az akkori edzőmtől rengeteget tanultam. Akkoriban igazodott a játékom az európai stílushoz, azaz kevesebbet cipelem a labdát, megkapom, adom tovább, aztán futok. Brazíliában ez nem így volt.”
Leandro helyes döntést hozott, amikor a kék-fehérektől Bükre igazolt. Mégpedig azért, mert fel kellett építenie magát: „Megsérült a jobb térdem, és úgy gondoltam, hogy alsóbb osztályban könnyebben visszanyerem a formámat. Utána szerződtetett a Haladás.”
Szombathelyen jelentős fordulat állt be Leandro életében, mert annak a Szentes Lázárnak került a kezei alá, akinek több ok miatt is kétes a megítélése Magyarországon. Az nb1.hu-nak több kemény, de mindkét fél számára építő jellegű vitája volt a szakemberrel (ezért külön is becsüljük), de azt, hogy milyen felkészült és jó meglátású, azt az is bizonyítja, amit Leandróval tett: „Szentes csinált belőlem középpályást, hiszen korábban védőt játszottam. Jó edzőnek tartom őt, bár korábban jellemző volt rá, hogy a csapatai annyira erőltették a támadásokat, hogy megfeledkeztek a védekezésről. Célom volt, hogy mindig egy fokkal előbbre jussak, a Haladásnál elértem, amit akartam, így érett a váltás.”
Leo a Ferencvároshoz került, de az a Fradi egy teljesen másik Fradi volt a mostanihoz és főleg a dicső történelemhez képest. Ám Leandróval gyakorlatilag majdnem mindig korrektek voltak az akkori klubvezetők.
A játékos 2005 márciusában családi okok miatt kérte, hogy év végéig visszatérhessen a szülőhazájába. Az elöljárók elengedték, és kölcsönadták őt az Atletico Paranaense együttesének, amellyel Libertadores Kupa-döntőt játszott. A finéléban vesztettek, de a klub brazil bajnok lett.
Utána 2006 június 30-án lejárt a szerződése a Fradinál, a klubot meg kizárták az NB I-ből. Leandro, mivel érthető okokból ő sem akart a másodosztályban játszani, megállapodott a DVSC-vel. Ám a Fradi vezetői elővették a szerződésének azt a pontját, mely arról rendelkezett, hogyha a felek nem nyilatkoznak egymásnak a megállapodás lejárta előtt a jövőről, akkor az december 31-ig automatikusan meghosszabbítódik.
Ezért visszatért az Üllői útra, ott kezdte meg a felkészülést, ám végül mégis elengedték a klubvezetők, addig kérlelte őket: „Rengeteg álmatlan éjszaka után döntöttem úgy, elhagyom a Fradit. Végérvényesen akkor lett tele a pohár, amikor kizárták az élvonalból a csapatot. Az Üllői úton egy vezető sem vállalta érte a felelősséget. Amióta visszajöttem Brazíliából, az év eleje óta legalább ezerszer elmondták: nyugi, majd lesz pénz. Elegem lett a hazudozásokból. Pedig jól éreztem magam az öltözőben és a pályán. Játékostársaimra és edzőimre egy rossz szót sem szólhatok. Mivel – nem tagadom – jó ajánlatot kaptam Debrecenből, elfogadtam.”
2010 és 2015 között Cipruson játszott, az Omoniában. Amikor odaigazolt, felerősödtek itthon a szokásos, majdnem hozzáértő hangok, hogy csak levezetni ment a szigetországba. Ehhez képest a szurkolók egyik legnagyobb kedvence lett, elismerősen írtak róla a lapok, nyilatkoztak róla az ellenfelek is. „2013-ban voltak ajánlataim, például más ciprusi csapatoktól is, de alapvetően jól érzem magam az Omoniánál, nem akartam minden áron távozni, és mivel Magyarországról konkrét ajánlatom nem is volt, meghosszabbítottam a szerződésemet. Harmincegy évesen azonban úgy gondoltam, ekkor van az utolsó esélyem arra, hogy bekerüljek a magyar válogatottba, és erre az NB I-ből nagyobb esélyt láttam.”
Leandro tehát visszatért Magyarországra, és az mond el róla a legtöbbet, hogy a katonás rendet megkövetelő és egyébként katonásan nyilatkozó Rebrov, önmagához képest, oldottabb hangsúlyozással, szinte alig észrevehetően, de mégis mosolyogva dicsérte a játékosát a tegnap megjelent videóban.
Leandro azt is elmondta a FradiMédiának, hogy nem hisz abban az elvben, hogy a csúcson kell abbahagyni, ezért is írt alá még egy évet.
Ha viszont így gondolja, márpedig így gondolja, akkor tévedett, mert a bajnoki cím után csoportkörbe jutni, újabb szintet jelent.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
