nb1.hu

FTC: Lisztes Krisztián meghosszabbította a szerződését

Hivatalos bejelentés.

A Fradi a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy Lisztes Krisztián meghosszabbította a szerződését. A fiatal tehetség a mostani idényben az NB II-es Soroksárban 16 bajnokin jutott szóhoz, a meccseken három gólt szerzett.

Íme az FTC közleménye:

"Január 6-án, pénteken szerződést hosszabbítottunk fiatal tehetségünkkel, Lisztes Krisztiánnal, aki korábbi kiváló labdarúgónk, idősebb Lisztes Krisztián fia. 

Az alma nem esett messze a fájától, hiszen az ifjabbik Lisztes is remekül bánik a labdával, fiatal kora ellenére pedig már négy mérkőzésen is pályára lépett első csapatunkban. Lisztes Krisztián még 2011-ben az Újpesti Haladás FK-ban lett igazolt sportoló, majd többek között a Dalnoki Akadémia, az MTK és fiókcsapatunk, a Soroksár után került klubunkhoz 2017-ben. Azóta végigjárta utánpótláscsapatainkat és ahogy írtuk, már a felnőtt együttesben is pályára lépett több alkalommal. 

Az NB I-ben az előző bajnoki szezon utolsó, Gyirmóton rendezett találkozóján debütált és ezzel tagja lett a klub 33. bajnoki címét megszerző csapatnak.

Alig pár hónappal később az ifjabbik Lisztes a nemzetközi kupaporondon is átesett a tűzkeresztségen, az ír bajnok Shamrock Rovers elleni idegenbeli UEFA Európa Liga-rájátszás párharc második mérkőzésén.

A 17 éves fiatal tehetség a további fejlődés érdekében a jelenlegi szezont az NB II-ben szereplő partnercsapatunknál, a Soroksárban tölti, ahol eddig 16 meccsen három-három gól és gólpassz a mérlege.

Lisztes Krisztián szerződéshosszabbítása után rögtön interjút is adott a FradiMédiának:

Az FTC élen telel az NB I-ben, idei első bajnokiját a ZTE otthonában vívja január 24-én. 

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC