nb1.hu

Élő közvetítés a DVSC-ETO mérkőzésről

Budapest - A Loki már az első félidőben eldöntötte a 3 pont sorsát.

A 2014/15-ös idény az elmúlt két év bajnokcsapatának találkozójával zárul, hiszen a hazai pályán játszó DVSC tavaly, míg a vendégségbe utazó Győri ETO FC 2013-ban végzett az OTP Bank Liga első helyén. Azonban a Loki nem tudta idén megvédeni a címét, a Rába-parti egyletnél pedig még nagyobbat fordult a világ, hiszen ki ne tudná, a győriek jövőre már 70 élvonalbeli szezon után az NB III-ban folytatják szereplésüket az közismert okok miatt… A Győr előretekintve már úgy utazott el Debrecenbe, hogy sztárjait otthonhagyta, sőt Miriuta László sem fog a padon helyet foglalni a Nagyerdei Stadionban, helyette Jäkl Antal és Németh Zoltán fogja a főleg fiatalokból álló ETO-t harcba küldeni a Loki ellen. A mérkőzés legfontosabb eseményeiről élő, szöveges tudósításban számolunk be.Tartsatok velünk!       Élő közvetítés! DVSC-Győri ETO FC 5-0 (3-0) 1.p.: A Loki indította útjára a labdát, a hazaiak tiszta fehérben, a vendégek narancssárgában. 3.p.: Az első helyzetet a ETO hozta össze: Medgyes lő a 16-os jobb sarka elől a rövid alsó sarok mellé, bő egy métert tévedett. 8.p.: Szakály bal oldali beadását Nagy Ádám rúgja ki a Balogh Norbert orra elől. 9.p.: Vezet a Loki! Ferenczi jobb oldali, 18 méteres lövése felperdül az egyik blokkolni igyekvő ETO-védő lábán, ami így védhetetlenül hullott Cellár kapujába. 1-0! 11.p.: Ismét Nagy Ádám ment Balogh elől, most Kulcsár adott volna gólpasszt. 15.p.: Már kettő a Loki előnye! DVSC-akció végén kis szerencsével került a labda Bódi elé, aki a kaputól 20 méterre guruló játékszert jobbról a bal sarokba vágta. 2-0! 18.p.: Már három, és ismét Bódi! A Loki középpályása szinte lemásolta első gólját, talán most egy kicsit többen álltak előtte. 3-0! 19.p.: Medgyes ballal a jobb alsóba lőne 16-ról, Verpecz azonban vetődve kiüti a labdát. 26.p.: Kulcsár csapott be több győri védőt, majd középről senkitől sem zavartatva 16-ról fölé lőtt. 27.p.: A 16 éves , győri Tóth tüzelt 20-ról, de Verpecznek nem kellett közbelépnie, a léc fölött hagyta el a labda a játékteret. 30.p.: Szabó Bence is megpróbálta meglepni Verpecz Isvtánt, 28 méteres lövése azonban jócskán fölé szállt.  32.p.: Az eredménytől függetlenül a találkozó kezd egy kicsit edzőmeccsre hasonlítani… 36.p.: A győriek fejjel tisztáztak egy hazai beadást, Ferenczi a hulló labdát kapásból lőtte rá 14 méterről, de nem talált kaput. 40.p.: A Loki uralja a meccset, de már kevésbé gólratörő a játéka, az ETO fiataljai becsülettel küzdenek. 45.p.: Vége az első félidőnek. 46.p.: Folytatódik a találkozó. 48.p.: Bódi a harmadik találatára hajtott, de 25 méteres tekerése csak a felső lécen csattant, Cellar szemmel követte végig az eseményt. 54.p.: Ismét Bódi, csak most szabadrúgásból! Bal oldalról, az alapvonaltól 10 méterre végezhette el a Loki középpályása a pontrúgást, és bivalyerős lövése a rövid felső sarokba vágódott volna, ha Cellar nem ment bravúrral. 62.p.: Sós szöglete mértani pontossággal érkezett a kaputól 5 méterre lévő Szatmári fejére, aki azonban középre stukkolt Cellarnak így könnyű dolga volt. 65.p.: Megvan Bódi haramdik gólja! Sokat tett érte a középpályás! Ismét távolról lőtt a Loki-játékos, a 25 méteres löketébe beleért egy győri védő, így Cellárnak esélye sem volt hárítani a kapu közepébe vágódott labdát. 4-0!  74.p.: Szécsi centerezett jobbról az érkező Balogh elé, aki egy átvétel után, felpörgetve magának, 7 méterről a kapu felé lőtt! Hihetetlen, hogy mi maradt ki… 82.p.: Ott az ötödik Loki-gól! Balogh vette le és tartotta meg a félpályánál a labdát, majd szöktette a jobbon Ferenczit, aki pár lépés után középre passzolt és az NB I-ben vasárnap debütáló Sós, ha nehezen is, de valahogy bekotorta a labdát Cellar kapujába. 5-0! 88.p.: Verpecz védi Szabó Tibor 20 méteres lövését, közel volt a győri becsületgól. 90.p.: Vége a mérkőzésnek.  OTP Bank Liga, 30. fordulóDVSC-Győri ETO FC 5-0 (3-0)G.: Ferenczi (9.), Bódi (15. 18., 65.), Sós (82.)Sárga lap: Mayer (83.), Kelemen (88.)Kiállítás:Debrecen, Nagyerdei Stadion, – nézőJátékvezető: Iványi Zoltán DVSC: Verpecz – Nagy Z., Mészáros, Szatmári Cs., Korhut – Bódi, Kulcsár T. (Sós 56.), Ludánszki (Berdó 68.), Ferenczi, Szakály P. (Szécsi 46.) – Balogh N.  Vezetőedző: Kondás Elemér    Győr: Cellar – Nagy B. (Lénárt 42.), Kelemen, Nagy Á., Németh M. – Tóth D., Szabó L. (Szalai 85.), Kerékgyártó – Medgyes (Szabó T. 69.), Mayer, Szabó B. Megbízott edző: Jäkl Antal, Németh Zoltán 

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC