nb1.hu

EL: Zumdick kémkedett, de „becsapták” a hollandok

Deventer - A Go Ahead edzője videófelvételek alapján készül fel.

A Ferencváros jövő heti EL-selejtezős ellenfele, a holland Go Ahead Eagles szombaton felkészülési meccsen 8–0-ra nyert a Sallands Streekteam ellen. A találkozón ott volt a Fradi megfigyelője, Thomas Doll vezetőedzője segítője, Ralf Zumdick is, akit a Go Ahead honlapja egyszerűen csak kémnek nevezett meg.    A németalföldi egylet portálja beszámol arról is, hogy kisebb trükköt is bevetett a piros-sárga alakulat az 1600 főt számláló nézősereg előtt rendezett, egyébként hagyományos edzőmeccsen. A Go Ahead játékosai ugyanis nem viseltek mezszámokat, ezzel is nehezítve Zumdick dolgát. Ellenben a hollandok nem nézték meg a Fradit idén nyáron – és nem is fogják -, mint az Dennis Demmers vezetőedző elárulta. – Csak az edzőmeccsre figyeltünk, majd jövő héttől koncentrálunk a Fradira, de természtesen már fantáziálunk az EL-mérkőzésről. Nem vagyunk csúcsformában, rövid ez a felkészülés, de az ellenfelünknek is nehéz. Azt nem tudom megitélni, hogy milyen állapotban vagyunk. Hogy hány százalékunk van a továbbjutásra? Nem vagyok jós  – nyilatkozta a párharccal kapcsolatban Demmers, aki a Ferencvárosból videófelvételek alapján készül fel. Az első találkozót a deventeri stadion felújítása miatt Emmenben rendezik jövő csütörtökön, a visszavágót egy héttel később játsszák Budapesten a felek.  Olvastad már?  Kovács István mestermunkája a románok ellen – VIDEÓ

Vasas: Remili 11-ről nem, de 17-ről bevágta – VIDEÓ

Újabb Németh Krisztián-gól az MLS-ben – VIDEÓ!

Törölték a magyargyalázó románok Facebook-oldalát

A számok azt mutatják, Kitl messze a cseh bajnokságtól

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC