nb1.hu

Eb2020: kinevezték az új román kapitányt

Fiatal szakembert bíztak meg.

Mirel Radoit választotta kedden a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága az Európa-bajnoki pótselejtezőjére készülő válogatott szövetségi kapitányává – közölte az Agerpres hírügynökség.

Az ellenszavazat nélkül megválasztott 38 éves szakember 2018 márciusa óta a román U21-es válogatottat vezette. Csapata az idei korosztályos Európa-bajnokságon bejutott az elődöntőbe, és 56 év után kivívta Románia olimpiai részvételét.
    

Mirel Radoi labdarúgó pályafutása nagyobbik részében a bukaresti Steaua játékosa volt, majd Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben futballozott, 67 alkalommal öltötte magára a román válogatott mezét.
    

Edzőként 15 mérkőzésen ült az U21-es válogatott kispadján, csapata kilenc mérkőzést megnyert, három döntetlenre végződött.
    
A román válogatottat az Eb-selejtezőben Cosmin Contra irányította, aki azonban lemondott, miután csapata csak csoportja negyedik helyén végzett. Márciusban Románia Izlandon, Magyarország Bulgáriában játszik pótselejtezőt. Ha mindkét csapat győz, a budapesti Puskás Arénában sorra kerülő mérkőzésükön dől el, hogy melyikük vehet részt a 2020-as – részben budapesti rendezésű – Európa-bajnokságon.
 
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC