nb1.hu

DVTK: Profi fiatalok, akik kiérdemelték a szerződést

Miskolc - Mindhárom tehetség Diósgyőrben kezdett el focizni.

Aláírta élete első profi szerződését a DVTK-val Oláh Bálint, míg Icsó Zsolt és Timkó István meghosszabbították a korábbi, de június 30-án lejáró szerződésüket, így ők is csatlakoztak azon fiatalokhoz, akik hosszú távon Diósgyőrben képzelik el a pályafutásukat és akikre a klub is számít – olvasható a miskolci klub honlapján. Mind a három srác Diósgyőrben kezdett el focizni hat éves kora előtt, és mind a hárman bemutatkoztak már a Ligakupában a felnőttek között.   fotó: dvtk.eu  – Az elmúlt hónapokban szurkolóink is láthatták, hogy vannak tehetséges saját nevelésű labdarúgóink, akik nem ijednek meg akkor sem, ha a mély vízben, a felnőttek között kel bizonyítaniuk – mondta el Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója. – Bálinttal tovább nőtt azon utánpótlás korú játékosaink köre, akik alázatos munkájuknak, teljesítményüknek, hozzáállásuknak és nem utolsó sorban személyiségüknek köszönhetően kiérdemelték, hogy profi labdarúgónak mondhassák magukat. Külön öröm számomra, hogy Zsolt és István meghosszabbította kontraktusát, hiszen a jövőben rájuk is számítunk. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mindannyiuk esetében ez egy megelőlegezett bizalom. Az utánpótlásban dolgozó szakembereinknek szeretném megköszönni az elmúlt években végzett munkájukat, hiszen ez nem csak a játékosok, hanem az ő érdemük is. Bekő Balázs nagy figyelmet fordít a fiatalokra, tudatosan és örömmel építi be a tehetségeket, így biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb mindenki megkapja majd a lehetőséget. A napokban várhatóan tovább nő majd a profi szerződéssel rendelkező játékosok sora, hiszen a célunk az, hogy a nem is olyan távoli jövőben helyi srácok alkossák majd a DVTK labdarúgó csapatának a gerincét.

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC