Csak három ország mondhatja el ezt magáról.
Nem sok olyan európai ország van, amelyeknek egynél több csapatuk vett eddig sikerrel eddig három selejtezőkört, szám szerint három. Ebbe a körbe került be Magyarország, hiszen a Fradi már biztos csoportkörös és még a Videotonnak is megvan minden esélye arra, hogy az Európa-liga főtábláján szerepelhessen.
A másik két ország, amelyek csapatainak sikerült ez a bravúr, az Ciprus és Izrael. Izraelnek három csapata van még talpon, a Maccabi Tel Aviv, a Hapoel Beer Sheva és a Maccabi Haifa, míg Ciprusnak még kettő, az APOEL és az Omonia.
A Fradi számára nem volt könnyű ebbe az elitbe bekerülni. Kezdésnek a svéd bajnok Djurgardent, majd a skót bajnok Celticet, valamint a horvát bajnok Dinamo Zagrebet győzte le. Az utolsó akadályt a BL-csoportkörének az eléréséhez a norvég Molde jelenti, az idegenbeli meccs 3-3-as döntetlennel végződött. A visszavágóra jövő kedden kerül sor a Groupama Arénában.
A Vidinek sem volt könnyű idáig eljutni. Először az ír Boheminst kellett legyőzni, majd a máltai Hibernianst. Legutóbb hazai pályán a francia Reims-t tudta kiejteni a csapat tizenegyesekkel, így a play-off körbe jutott. Ott a belga Standard Liege vár a Fehérvárra, ha ezt a párharcot is megnyerik, akkor két csoportkörös csapata lesz Magyarországnak. Az első meccsre október elsején kerül sor Belgiumban.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)