nb1.hu

Bejelentette a visszavonulását Waltner Róbert

Pápa – A Boca Juniors volt csatára nem bírná foci nélkül

Waltner Róbert, a Pápa támadója, a következő bejegyzést tette közzé a Facebookon. „Kedves barátaim, ismerőseim! Szeretném megosztani veletek, hogy az idény végen befejezem profi pályafutásomat! Nehéz döntés volt, és még most is sokat gondolkodok rajta, de talán jobb lesz így. Rengeteget köszönhetek ennek a sportnak, szinte mindent! Kaposfői gyerekként az volt az álmom, hogy egyszer a Rákócziban játszhassak. Aztán ahogy teltek az évek, mindig újabb és újabb álmok jöttek, amiket sikerült megvalósítanom! Játszhattam 336 meccset az NB I-ben, 126 gólt értem el, 5 évet töltöttem külföldön, lehettem magyar válogatott, magyar gólkirály, az év játékosa, év Zala Megye sportolója, magyar bajnok. Egyszer sikerült 10-es osztályzatot kapnom, mert 5 gólt szereztem a Haladás ellen. Rúgtam a Sopronnak 5 perc alatt mesterhármast. Mattersburgban az első évemben 14 gólt rúgtam, ami rekordnak számít, mert még senki nem lőtt ebben a klub színeiben egy év alatt ennyi gólt az első osztályban! Ezek mind olyan dolgok, amelyekre büszke vagyok! De nem sikerülhetett volna, ha annak idején Bözsöny Jani bá nem fedez fel. Köszönöm Verebes Józsefnek, Csank Jánosnak, Gellei Imre bának, Bozsik Péternek, Glázer Róbertnek hogy dolgozhattam velük! Köszönöm Lang Dodo bának, hogy annak idején leigazolt a Zalaegerszegre! Karrierem során a legjobb elnök volt. Második apámként tekintek rá! Köszönöm Vancsa Mikinek, hogy fiatalon megtanított olyan dolgokra, amelyeket kamatoztatni tudtam a karrierem során!   Soha nem volt kedvenc csapatom, aztán a ZTE lett a csodálatos éveknek köszönhetően! Igaz sok álmom valóra vált, sajnos az nem, hogy a ZTE-ből vonulok vissza, amelyik csapatban 92 góllal vezetem az örökös góllövőlistát. Ennek ellenére Zalaegerszeg számomra örök szerelem marad!  Szeretném elkezdeni edzői pályafutásomat, mert a foci nélkül nem tudnék élni! Kaptam Ausztriából egy játékos-edzői ajánlatot, valószínű ott folytatom alacsonyabb osztályban.És végül köszönök mindent a családomnak és drága feleségemnek, Zsazsinak, mert nélküle mindez nem sikerülhetett volna!”  Waltner Róbert 2001–2002-ben magyar bajnok lett a ZTE-vel. 2004-ben 5 gólt szerzett a Haladás elleni 7-0-ra megnyert mérkőzésen. 2008. március 8-án gólt lőtt a DVTK elleni 1-1-re végződött meccsen, ezzel beállítva Soós István 69 gólos klubrekordját a ZTE színeiben. 2008. május 17-én megrúgta a 100. bajnoki gólját a REAC ellen. A 2007/2008-as szezonban magyar gólkirály volt 22 mérkőzésen lőtt 18 találatával, ezzel ő volt a ZTE történelmének 3. gólkirálya. Ugyanebben az évben ő volt a bajnokság legjobb játékosa a Nemzeti Sport osztályzatai alapján. 2008-ban a Zalai Hírlap őt választotta a legjobb zalai felnőtt férfi sportolónak. A magyar válogatottban hatszor lépett pályára. Sikerei: Magyar bajnok: 2001–2002Magyar bajnokság bronzérmese: 2006–2007Magyar gólkirály: 2007/2008

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC