Dunaújváros – Garami József a kihagyott helyzetek miatt bosszús.
Mint arról beszámoltunk, az MTK a Dunaújváros elleni ikszel több mint egy év után – 2014. március 1. óta – játszott újra döntetlen a bajnokságban, 34 mérkőzés után. A gólnélküli mérkőzés után a két vezetőedző értékelte a látottakat.
Garami József (MTK): – Küzdelmes, hajtós mérkőzés volt. Mindkét csapat nyerni szeretett volna. Több helyzetet sikerült kialakítanunk a találkozón, de sajnos ezeket nem sikerült értékesíteni. Több váratlan megoldást kellett volna húznunk, ettől még megvoltak a lehetőségeink, csak be kell rúgni. Tulajdonképpen igazságosnak mondható a döntetlen, de jobb helyzetkihasználással nyerhettünk volna.
(fotó:dpase.hu)
Artner Tamás (DPASE): – Minden pontot meg kell becsülnünk, de összességében csalódott vagyok. Mindent megtettünk, kiváló csapat ellen jó mérkőzést játszottunk. Kontrolláltuk az összecsapást, de a kapu előtt nem voltunk elég hatékonyak, Böőr és Nikházi hiányzott előröl. Grubjesicet is azért cseréltem be, hogy meglegyen Eppelnek a támogatás, még ha középen kevesebben is lettünk ettől, de jól megoldottuk. Csak kicsi hiányzott a sikerhez, taktikailag fegyelmezettek voltunk, a srácok kitették a szívüket a pályára.
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)