Az egyetlen a csoportból, aki felért a világ csúcsára.
Csütörtök este a Ferencváros a Betist fogadja az Európa-liga csoportkörének második fordulójában. A Groupama Aréna közönsége a Betis, Celtic és Leverkusen elleni meccsek közül először és utoljára lát világbajnok labdarúgót, hisz a három (a magyar bajnokkal együtt négy) együttes keretében mindössze egy olyan játékos van, aki magasba emelhette a sportág legnagyobb presztízsű trófeáját: Nabil Fekir.
Akinek a neve nem biztos, hogy tízből kilenc, de mondjuk nyolc vagy hét "mezei" futballrajongónak ismerősnek cseng, holott nagyon kevés hiányzott, hogy ez ne így legyen. Ráadásul az is erősen kérdőjeles, hogy lehet-e ez még másként.
Pedig egy olyan szupertehetségről van szó, akit sokan az új Zinedine Zidane-nak tartottak – kétkezi munkás algériai szülők gyermekeként Franciaországban született, és később a francia U21-es, majd felnőttválogatottat választotta, ahol napjainkig 25 találkozón lépett pályára és két gólt szerzett, 2018-ban pedig a Horvátország elleni világbajnoki döntőn is lehetőséget kapott.
Fekir szülei számára egyértelmű volt, hogy fiuk lyoniként az Olympique akadémiáján kezdi igazi karrierjét, ám 14 éves korában, 2007-ben eltanácsolták, mert egyszerűen nem tartották őt elég erősnek és jónak. Ezért két kisebb csapatban, a Vaulx-en-Velinben, majd a Saint-Priestben folytatta a pályafutását, és egészen sokáig, 18 (!) éves koráig úgy tűnt, lemondhat a nagy álmokról.
Az "utolsó" pillanatban, 2011-ben azonban jött a mentőöv, méghozzá nem várt módon a Lyontól, akiknek négy évvel korábban egyszerűen nem kellett. A szerződésében közrejátszott, hogy remek formája miatt az ország több nagy játékosügynöke is kiszemelte őt, és az Olympique ősi riválisának számító Saint-Étienne már majdnem vitte volna – ezt a lyoni vezetők már csak dacból sem engedhették meg.
Fekir pedig ígéretet tett, aztán ehhez híven fogta magát és bizonyított. 2013 nyarán debütált a felnőtteknél, első szezonjában egyre több lehetőséget kapott, aztán a 2014-15-ös szezonban végképp bejátszotta magát, olyannyira, hogy a francia élvonal legjobb fiatalja lett, beválasztották az év álomcsapatába, egyben válogatott meghívónak is örülhetett.
Hiába a gólok, gólpasszok és kulcspasszok, sérülésekkel teli szezon következett, aztán ott folytatta, ahol abbahagyta, és annyira meghatározó szerepe lett a klubban, hogy 2017-ben, alig 24 évesen őt választották csapatkapitánnyá. A 2017-18-as idényben zseniális triót alkotott Memphis Depayjal és Mariano Díazzal, értéke pedig 60 millió euróra nőtt.
Szinte egyértelmű volt, hogy a világbajnoki címmel párhuzamosan szerződést kap valamelyik európai topcsapattól – a Liverpoollal már jóformán megegyeztek, mindenki a hivatalos bejelentést várta, aztán semmi nem történt. Hogy pontosan miért nem, nem teljesen tiszta: sokan a sérült térdét emlegették (korábban is a térdével bajlódott), mások pénzügyi okokról beszéltek.
Mindenesetre nemhogy Angliába, sehova sem ment, az pedig, hogy a 2018-19-es szezont is a Lyonnál kezdte, szimbolikusan az igazi sztárkarriertől "fosztotta meg őt". Mentálisan visszaesett picit, és ugyan érett a váltás, sőt, további nagy klubok érdeklődéséről is hallani lehetett, végül újabb csalódást okozott a rajongóinak.
2019 nyarán ugyanis Spanyolországba igazolt, de nem valamelyik élcsapathoz, hanem ahhoz a Betishez írt alá, akik bónuszokkal együtt nagyjából 30 millió eurót fizettek érte. A viszonyítás kedvéért: egy évvel korábban a duplájánál is többet ért.
Több poszton is bevethető támadó középpályásként egyáltalán nem okoz csalódást a La Ligában, hisz mostanáig 72 bajnokin 13 gólja van, ám hiába a játéktudás, egyrészt 28 évesen brutálisan kiugró teljesítmény kéne ahhoz, hogy egy szinttel feljebb léphessen, másrészt pedig a válogatottban sem stabil kerettag, legutóbb 2020 szeptemberében lépett pályára a horvátok elleni Nemzetek Ligája-meccsen.
Ettől még ha valakire, rá nagyon kell figyelniük a ferencvárosi védőknek…
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
