nb1.hu

A nagy riválishoz igazolt az újonc játékosa

Több játéklehetőségben bízik a futballista.

A Pécsben folytatja a pályafutását a 21 éves Godzsajev Telmán, aki az előző szezonban a Kaposvárban futballozott. Íme a pécsiek közleménye az átigazolásról:

"A 21 esztendős Godzsajev Telmán a Kaposvári Rákóczi együttesétől érkezett a PMFC-hez.

A PMFC NB III-as labdarúgócsapatának újabb nyári igazolása a legutóbb a Kaposvárral élvonalbeli feljutást ünneplő Godzsajev Telmán. A 21 esztendős, azeri és magyar
felmenőkkel rendelkező középpályás 1997. december 7-én látta meg a napvilágot a kárpátaljai Nagydobronyban. A labdarúgás alapjaival egész fiatalon ismerkedett meg
szülőhelyén.

 

 

Magyarországi pályafutása a Fonyódi Petőfi SE csapatában indult 13 évesen. A Balaton-partiak utánpótlásában eltöltött három év után a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó
Akadémiára került. Ezt követően felhívták a Rákóczi felnőtt együtteséhez, így tagja volt a megye I-es, az NB III-as, míg legutóbb az NB II-es bajnokságot is megnyerő
zöld-fehéreknek.

– Nyáron a több játéklehetőség kapcsán jött szóba a PMFC, ami egyből jól hangzott.

 

Abszolút elégedett vagyok a váltással, remek szakmai stábbal és csapattal
dolgozhatok. Úgy gondolom, hogy jó eséllyel pályázunk a feljutásra.

 

Középpályásként nem csak a védekezés, hanem a támadásépítés, valamint az egy az egy elleni
játékomat tartom erényemnek – jegyezte meg Godzsajev Telmán."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC