nb1.hu

A Lokitól hatot kapó román csapat csábítja Miriutát

Győr/Bukarest - A Dinamo Bucuresti már szombaton tárgyalt volna.

Román sajtóhírek szerint Miriuta László is szóba kerülhet, mint lehetséges új vezetőedző a Dinamo Bucuresti-nél (a trénert élő szerződés köti a Győrhöz, és a napokban úgy nyilatkozott, nem hagyja el az ismert okok miatt komoly gondokkal küszködő egyletet). A bukaresti csapat állítólag már a szombati, debreceni felkészülési meccs előtt tárgyalni szeretett volna a Rába-partiak szakemberével, és a DVSC-től elszenvedett 6–0-s vereség tovább erősítette a Flavius Stoican menesztéséről szóló híreket.    Az ügy azért érdekes, mert a román edzőt két hete nevezték ki a bajnokságban 6. helyen álló Dinamónál, azóta két vereséget követően egyszer győzött a csapat. A Lokitól kapott hatalmas zakó vélhetően nem erősítette a pozícióját, így kerülhetett a képbe a télen épp Kolozsvárról Győrbe távozó Miriuta neve.

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC