Budapest – Nő az esély: angyalföldi segítség a Siófoknak.
A csapat felkészülése, az edzőmeccseken mutatott teljesítmények és az esetleges még érkező játékosok mellett az is izgalomban tartja az angyalföldi szurkolókat, hogyan alakul pontosan Ferenczi István sorsa. Mint ismeretes, az nb1.hu írta meg először, hogy Tóth András pályaedző a III. Kerületi TVE szakmai igazgatója lesz, mint ahogyan arról is elsőként tájékoztattuk a közvéleményt, hogy Ferenczi István lesz a segítője Szanyó Károly szakmai vezetőnek, akire azért még játékosként is gondolnak a Fáy utcában. – Elsősorban, mint edző számítunk Ferenczi Istvánra, de kiváltjuk a játékengedélyét is, mert ha kell, akkor még a pályán is tud majd segíteni a csapatnak. Mindenben megállapodtunk vele a folytatásról, bízunk benne, hogy trénerként is olyan sikeres lesz, mint játékosként volt – tájékoztatta honlapunkat Vancsa Miklós ügyvezető. Két-három héttel ezelőtt híre ment, hogy Jámbor János, a Vasas legfőbb támogatója a Siófok tulajdonosa lehet. Honlapunk viszont már akkor jelezte, hogy György Tamás, a Vasas Kubala Akadémia első embere lehet a megmentő. Bíró Gábor, a siófokiak ügyvezetője annyit mondott a sonline.hu-nak, hogy napokon belül minden bejelentést megtesznek, de a lap hozzáteszi, sokat mondó, hogy György embere, Kovács Zoltán lett a szakmai igazgató. A Vasas egyébként hamarosan ausztriai edzőtáborozáson vesz részt. Honlapunk úgy tudja, a tervek szerint 6-án az Amkar Perm, 8-án a Karpati Lviv, míg 11-én a Sloboda Tuzla ellen játszanak majd a piros-kékek, de mint minden külföldi összetartás esetén, most is előfordulhatnak esetleges változások. S. Z. EL: sok helyzetet dolgozna ki a DVSC EL: kapott gól nélküli győzlemre hajt az MTK EL: nehéz meccs vár a Fradira, de…
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)