Nyolc éve ment el a legenda, aki a legjobban látta a jövőt!
„Akkor érsz valamit, ha a szurkolók a szájukra vesznek!”
(Imre Mátyás, az nb1.hu alapítója)
Július hatodikáról hetedikére való éjjel 8 éve már, hogy soha nem tudok aludni. Csak forgolódom az ágyban és cikáznak előttem az emlékek.
Mert azokból volt rengeteg!
Emlékszem, ahogy 99-ben ültem a Színes Sport szerkesztőségében, ahová szintén gyakornoknak mentem át a Nemzeti Sporttól megsértődve, mert a hétvégére nem Vasas-meccsre osztottak be (szögletet számolni).
Emlékszem, hogy a zseniális Sörös Jenő mindegyik nap szólt nekünk, akik focival foglalkozó sportújságírók szerettünk volna lenni, hogy nézzük meg, hogy mit írt az Imre Matyi, mert ő mindig olyanokat tudott meg, amiket más nem.
Emlékszem arra is, ahogyan pár nappal később betoppantál egyszer a magyar foci rovatának helyt adó szobába, majd azt mondtad nekem, hogy menjek ki veled a legközelebbi Vasas-meccsre, mert megmutatod nekem a jövőt.
Azt a jövőt, amiben már nem lesz szükség papírra, munkahelyre való bejárásra, asztali számítógépre és telefonon történő hívásokra sem.
„Tudod, hogy mi az az ICQ, kicsi?” – kérdezted a rád jellemző, mindenkinél magabiztosabb mosolyoddal, majd amikor azt válaszoltam, hogy „fogalmam nincs”, megsimogattad a fejem és azt mondtad, legyek ott egy órával a kezdés előtt, hogy lefotózzuk, ahogy a szurkolók mennek be a meccsre.
Ott voltam, amikorra megbeszéltük.
A fényképezőgépet már régen ismertem, de még nem használtam, a válladon viszont volt egy táska, és amikor azt mondtad, hogy laptop van benne, megkérdeztem, hogy az meg micsoda.
„A munkahelyem!” – válaszoltad, majd hozzátetted, hogy „az asztali számítógép is egy baromság, a fényképező is az lesz hamarosan, mert a két rendszer majd egy gépen fut majd, így nem kell bejárni majd a szerkesztőségekbe, ahol egyébként senki nem dolgozik teljes erőből és mindig, mert kávézás és cigizés közben inkább felesleges dolgokról beszélget mindenki.
„Ez meg az online-közvetítés. Percenként írom, hogy mi történik a meccsen és egyből megjelenik az nb1.hu-n. Tíz, de inkább tizenöt év múlva ezt fogja csinálni mindenki, de mi akkor már abbahagyjuk, mert addigra a kluboknak is lesznek honlapjaik, a szurkoló meg a saját csapata közvetítését nézi majd” – jósoltad meg szintén a jövőt tökéletesen meccs közben.
1999 volt ekkor és mi ketten minden meccs előtt ott voltunk innentől kezdve legalább egy órával, hogy fotózzuk, majd videózzuk a meccsre érkező szurkolókat. Meccs közben mindig csináltál képeket a két táborról, a két kispadról az edzőkkel a fókuszban és ha esetleg nem kaptad volna el a gólt, gólokat, akkor a gólörömökről is, mert „ezek a képek mindig felhasználhatóak, Kicsi.”
Te voltál az első ember, Imre Mátyás, aki egyszerre volt (fő)szerkesztő, fotós, videoriporter, újságíró és haditudósító is egyben.
Rengetegen kinevettek, olyanok is, akik még mindig papírral és tollal járnak a meccsekre, majd a cikkeiket telefonon diktálják be a gépírólányoknak…
Neked már akkor olyan telefonod volt, amivel már lehetett képeket csinálni és nagy terjedelmű szöveget küldeni és tudtad, hogy „hamarosan” net is lesz rajta, szerkesztői felületet is lehet majd rajta kezelni, de hozzátetted, hogy „csak azután, ha az amcsik és a kínaiak felosztják egymás között a piacot.”
Ma van pont nyolc éve, hogy már nem az élők sorát erősíted.
Te voltál az első a magyar labdarúgásban, aki újra kijutott Európa-bajnokságra, mert 2012-ben, mint az UEFA egyik kiemelkedő sajtósa dolgoztál az eseményen.
Úgy, hogy tudtad, hogy bármikor meghalhatsz. Rosszul is lettél, úgy hoztak haza…
Nem ittál, csak néha (akkor viszont nagyon, mert „két sört meginni pénzkidobás”…), viszont a napi két doboz cigi, a legalább 10 kávé és az, hogy szabadnap nélkül dolgoztál és csak 3-4 órákat aludtál, téged is legyőzött.
De csak a testedet!
Mániákusan imádtad a munkádat, mániákusan hittél abban, hogy lesz egy eszköz, amivel egyszerre lehet írni, szerkeszteni, fotózni és videózni, és a legnagyobb igazságban is, hogy a (sport)újságírás nem helyhez kötött szakma, mindig mozgásban kell lenni, még a legfontosabb szerkesztőknek is.
Mindig azt hittem, hogy 10-15 évvel előzted meg a korodat.
De tévedtem.
1999-ben mondtad és mutattad meg mindezeket nekem, de még mindig vannak, akik papírfecnire írnak tollal és bediktálnak és/vagy szerkesztőségekbe járnak be dolgozni (beszélgetni inkább ugye), ahelyett, hogy rád hallgattak volna.
„Akkor érsz valamit, ha a szurkolók a szájukra vesznek!”
„Akkor érsz valamit, ha a mindig megelőzöd a kortársaidat a technikával.”
„Akkor érsz valamit, ha mozgásban, helyszínről dolgozol, írsz, szerkesztesz, tervezel, készíted el a beosztást.”
„Akkor érsz valamit, ha be mersz menni a szurkolók közé, és soha, sehol, semmilyen körülmények között nem tagadod meg a saját csapatodat!”
„De akkor érsz a legtöbbet, ha soha nem felejted el, hogy lakótelepről és a lelátóról indultál!”
Minden aranyat, jövőt érő tanácsodat igyekeztem és igyekszem mind a mai napig megfogadni.
Egyszer nem hallgattam rád Imre Matyi, akkor, amikor a legjobban bebizonyítottad, hogy mennyire szereted a szakmádat és az nb1.hu-t. Egyszer már elmeséltem a sztorit, de mivel vannak új Olvasóink, megteszem még egyszer. Mert tökéletesen visszaadja, hogy mindaz, amit csináltál, mindaz, amiben hittél, mindennél fontosabb volt a számodra – NAGYON HELYESEN!
Szóval az történt, hogy rád írtam cseten, hogy bombát találtak a Vasas-pályánál, a környékről menekítik ki az ott lakókat, ideiglenes szállásokra.
Azt válaszoltad, hogy menjek oda és fotózzam le, ahogy a tűzszerészek elvágják a zsinórt.
Majd feltettem életem talán legfontosabb kérdését, amire a világ valaha volt legzseniálisabb válasza miatt lett az a kérdésem, aminek gondolom azóta:
„De mi történik akkor, ha rossz zsinórt vágnak el?”
„Majd kérek egy képet az MTI-től!”
NYUGODJÁL TOVÁBBRA IS BÉKÉBEN!
NAGYON, DE NAGYON SZERETLEK MÉG MINDIG!
MATYI: A LEGUTÓBBI DERBI UTÁN MÉG MINDIG BESZÉLTEK RÓLAD A FRADISTA TÁRSAID A KÁVÉZÓBAN!
FOTÓ: RÉTI ZSOLT
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
