Budapest – Bekő: mindent megtettünk, Perovics még tanulna.
Szombaton kora délután fogadja az Újpest a Kecskemét együttesét az OTP Bank Liga 30. fordulójában. Az összecsapás mindkét fél számára tétnélküli már, a KTE nem kapta meg a jövő évre az indulási jogot az NB I-re, míg a fővárosi lila-fehér csapat a nemzetközi (UEFA) licenc nélkül maradt, igaz sorozatban hetedik sikerét arathatja a bajnokságban, amely kiváló célnak tűnik.
„Azt a játékot szeretném látni a csapattól, amit legutóbb a Videoton ellen nyújtott – mondta Bekő Balázs, a KTE vezetőedzője az Újpest honlapjának. – Persze a bajnok ellen kikaptunk 1–0-ra, vagyis az eredményt nem akarjuk megismételni, de megteszünk mindent azért, hogy jól teljesítsünk és eredményesek legyünk. Amikor a játékosok a pályán voltak az utóbbi hetekben, edzettek, vagy játszottak, akkor nem foglalkoztak a külső körülményekkel. Amit a pályán lehetett azt megtettük azért, hogy a csapat élvonalbeli maradjon. Az utolsó fordulóban Újpesten nem rohanhatunk előre, nem mehetünk bele egy adok-kapok mérkőzésbe, de ez nem is jellemző ránk. Ha ez történne, akkor bajban lennénk, mert ebben jobb az Újpest nálunk. Fegyelmezetten kell futballoznunk, amivel megnehezítjük a rivális játékát. Ellenfelünk önbizalommal telve játszik majd, mi pedig abban bízunk, hogy azért kontrából lesz lehetőségünk, amit ki tudunk használni.”
(fotó:ujpestfc.hu)
Az Újpest fiatal játékosa, Mihajlo Perovics arról beszélt a klub honlapjának, mekkora különbséget lát a montenegrói és a magyar foci között.
„Nem sok dolog van, ami hasonlít… rengeteg a különbség. Itt a foci technikai, taktikai és fizikális téren is magasabb szinten van, mint a montenegrói bajnokságban. Nem is beszélve a körülményekről, az infrastruktúráról. Itt a focisták sokkal gyorsabb ritmusban, tempóban futballoznak, nekem még nagyon sokat kell tanulnom ahhoz, hogy ezt a szintet elérjem.” – mondta a montenegrói játékos.
OTP Bank Liga, 30. forduló
Újpest-Kecskemét
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, szombat, 14.00 (tv: Sport 1)
Jv: Berke Balázs
A mérkőzést élőben, online közvetítjük!
Az OTP Bank Liga állása itt érhető el!














