Szombathely – Thomas és Stef Wils két évre írt alá. Frissült!
Mint arról korábban beszámoltunk, belga testvérpárt tesztel a Szombathelyi Swietelksky-Haladás Thomas és Stef Wils személyében.
A korábbi próbajáték után úgy tűnt, hogy nem igazolnak a szombathelyi klubhoz, ám most a demorgen.be információja szerint mégis fordulat állt be az ügyben és a két labdarúgó már meg is egyezett a magyar klubbal, mindketten két esztendőre írnak alá.
A belga portál szerint a Haladás javított a korábbi ajánlatán, ezeket a feltételeket pedig már elfogadta Thomas és Stef Wils. Érdekesség, hogy a testvérek most játszhatnak pályafutásuk során először egy csapatban, amennyiben igaznak bizonyulnak a belga források.
A 25 éves, 181 cm magas, 70 kg súlyú Thomas Wils a Lierse SK, a Turnhout majd ismét a Lierse színeiben összesen 150 belga élvonalbeli mérkőzést játszott, egy gólt szerzett. Wils védekező és támadó középpályásként is bevethető, a 32 éves játékos korábban a Lierse, a Westerlo, a Gent, legutóbb a Cercle Bruges-ben szerepelt, összesen 350 meccsen játszott a belga első osztályban.
A hírt a Haladás honlapja hivatalosan is megerősítette, a belga testvérpár két esztendőre írt alá.
FTC: A klubkártya használata ezentúl is kötelező
Az M4 kisajátítja az NB I-et, megszűnik a Harmadik Félidő?
A Vasas megszerezte az egyik legkeresettebb támadót
ETO: Az új mez tetszik az ultráknak, de az új címer nem
A Go Ahead-FTC az utcán nem jött össze – VIDEÓ












