Szép sikereket ért el.
Disztl Péter hatvan évvel ezelőtt ezen a napon látta meg a napvilágot. Az egykori kapus tagja volt annak a Videotonnak, amely az 1984/85-ös szezonban a döntőig menetelt az UEFA-kupában. A Fejér megyei klubtól a Honvédhoz került, a kispestiekkel kétszer ünnepelhetett bajnoki címet.
Disztl a magyar válogatott mezét 37 alkalommal húzhatta magára. Szerepelt az 1986-os világbajnokságon, a tornán két meccsen lépett a pályára. Visszavonulása után kapusedzőként dolgozott, többek között a nemzeti együttesnél is igényt tartottak a tudására.
Disztl Péterrel a MOL Fehérvár hivatalos weboldala készített interjút. A beszélgetés során Disztl felidézte karrierje legfontosabb állomásait. Természetesen beszélt a fehérváriak meneteléséről, emellett azt is szóba hozta, hogy miért igazolt a Honvédhoz. Disztl a légióskodásba is belekóstolhatott, Németországban és Malajziában is szerepelt, utóbbi országban szintén bajnokságot nyert. Arra is büszke, hogy testvérével közösen ünnepelhetett nagy sikereket. Állítólag Disztl Pétert a Real Madrid és a Sporting is szerette volna leigazolni, de ezekben a csapatokban nem tudta letenni a névjegyét, emiatt maradt is benne hiányérzet.
"Minden emlékem nagyon szép. Most így visszagondolva, nagyszerű íve volt a pályafutásomnak. Baján már egész fiatalon a nagy csapatban védhettem, majd Székesfehérvárra kerültem, ahol egyből ifi-bajnokságot nyertünk emellett az országos középiskolás kupát is elhódítottuk. Fokozatosan lépkedtem előre a szamárlétrán, előbb a Vidi tartalékcsapata, majd az NB I-es csapat következett. Sok negyedik hely után végre bronzérmesek lettünk, ezzel pedig kinyílt számunkra Európa kapuja. Gondolom a 84/85-ös UEFA-menetelés nem csak nekünk, játékosoknak örök élmény, hanem azoknak a szurkolóknak is, akik a stadionban, vagy a tv képernyői előtt szurkoltak nekünk. Nehéz is erről érzelmek nélkül beszélni, egyértelműen ez volt pályafutásom csúcsa. Aztán következett a Honvéd, ahová testvéremmel, Lacival érkeztünk, ott két bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyertünk. Ez volt egyébként az egyetlen ok, amiért a fővárosba igazoltam, mert mindenképp bajnok akartam lenni. Büszke vagyok arra, hogy a vidis és a honvédos sikereket is testvéremmel közösen értük el. Aztán következett Németország, ahol az Erfurttal is jó eredményeket értem el, velük is játszottam például UEFA-Kupa meccset, ráadásul a későbbi sztárjátékos, Thomas Linke is a csapattársam sőt a barátom volt. Malájziában aztán ismét bajnoki címet ünnepelhettem, ahol Bücs Zsolt volt a csapattársam. Összességében így visszagondolva és felidézve ezeket a sikereket, mondhatnám, hogy elégedett vagyok a karrieremmel. De akkor nem lennék őszinte. Ugyanis óriási hiányérzet van bennem. Az UEFA-Kupa-döntős csapatból szinte mindenki kapott külföldi ajánlatot már 1985 nyarán, de egy játékos kivételével senkit nem engedtek külföldre. A szabály ugyanis az volt, hogy 30 év alatt nem lehetett külföldre igazolni. Én még fiatal voltam akkor, mindössze 25 éves, de jellemző, hogy az akkor 29 esztendős Májer Lajos és Szabó József sem igazolhattak külföldre.
Nem titok, Östreicher Emil közreműködésével a Real Madrid vitt volna engem. 1988 nyarán pedig, amikor már a Honvéd játékosa voltam, a Sporting Lisabon keresett meg, de Bicskei Bertalan vezetőedző elém állt és azt mondta: "Péter, ne haragudj, én nem engedlek el, mert szükségem van rád!" Tényleg hiányzik, hogy ezeket az esélyeket nem kaptam meg akkor az élettől, de persze a dolgokon már nem tudok változtatni, és ma már nem is kesergek emiatt.
Négy gyönyörű unokám és két csodálatos lányom van, Viki és Gabi. Egy fantasztikus nő van mellettem, Ircsi, neki pedig van szintén két gyereke Zsuzska és Jocó, úgyhogy szép családi idillben élek és ez a legfontosabb számomra" – nyilatkozta Disztl Péter.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
