nb1.hu

ZTE: Márton Gábor nyilatkozata ezúttal is telitalálat volt

Maguktól sérülnek meg a zalaege3rszegi játékosok?

Nem bírt egymással szombat délután a ZTE és a Nyíregyháza, a mérkőzés 0-0-s döntetlennel zárult. A találkozó után Márton Gábor, a zalaiak vezetőedzője szakmai észrevételei mellett ismét megcsillantotta humorérzékét is.

Közelebb a győzelemhez, de…

A ZTE és a Nyíregyháza egyaránt a bennmaradásért küzd az NB I-ben. Mindkét gárda számára rendkívül fontos volt minden megszerzett pont. A 22. fordulót követően mindkét csapat 24 ponttal áll, míg a két kieső helyen lévő DVSC és KTE egyaránt 19 ponttal rendelkezik.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Márton Gábor elmondta, hogy szerinte közelebb álltak a győzelemhez: Ugyanakkor a támadások során döntő pillanatokban rossz döntéseket hoztak a játékosai. Hozzátette, külön öröm számára, hogy csapata végre nem kapott gólt.

Az edzőt arról is megkérdezték, hogy az első félidőben a bal oldalon rendre elfutó Mim Gergely a második játékrészben miért nem tudta ezt folytatni. Márton frappánsan kezdte a válaszát, majd rátért a lényegre:

Biztos nem volt kedve… A viccet félretéve, nem az ő játéka lett visszafogott, hanem középen nem voltunk elegen. Elégedett vagyok Mim Gergely teljesítményével, a befejezések viszont hiányoztak. Nem volt sok helyünk a tizenhatos környékén, gyorsabban kellett volna játszanunk.”

Sérülésről

A 9. percben Medgyes Sinant súlyosnak tűnő sérülés miatt kellett lecserélni, a játékvezető azonban nem fújt szabálytalanságot. Márton ezt így kommentálta:

Úgy látszik, nálunk maguktól is megsérülnek a játékosok…”

A Zalaegerszeg a következő fordulóban az MTK-t fogadja, majd Felcsútra látogat, ezt követően pedig a Paksot látja vendégül.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC