nb1.hu

ZTE-Kisvárda: Moniz dicsért, Kruscsics kérése – reakciók

Hamarosan visszatérhet az egyik egerszegi játékos.

A Zalaegerszeg nem bírt a Kisvárdával a forduló záró meccsén, a találkozó 0-0-s döntetlennel zárult. A gólszerzéshez Ikoba járt a gólszerzéshez, de a fejese a lécen csattant az első félidőben.

A meccs után így értékelt a két vezetőedző:

Ricardo Moniz: „Kemény héten vagyunk túl; amikor három mérkőzést játszottunk a korábbiakban egy héten belül, akkor a harmadikat mindig elvesztettük. Kiegyenlített volt az első félidő, ám volt egy kapufánk Ikoba révén, ha ezt sikerül értékesíteni, akkor más lett volna a találkozó. Sajnos nem voltunk elég hatékonyak elől, a kreativitás hiányzott, de fegyelmezetten védekeztünk végig, amiért dicséretet érdemel a csapat. Fiatal együttesünk van, mi nem vásárolunk játékosokat, hanem kineveljük őket. Összességében a pohár félig tele van, még ha most sajnáljuk is, hogy nem sikerült nyerni. A fiatal cseréink jól szálltak be a mérkőzésbe és ami még pozitív, hogy várhatóan a jövő héten már Sankovic is visszatérhet a sérüléséből.”

Milos Kruscsics: „Két különböző félidőt produkáltunk. Az első félidőben nem voltunk olyan jók a támadásban, amikor nálunk volt a labda, akkor elsietett döntéseket hoztunk, nyugodtabbak kellett volna legyünk. A félidőben egyet változtattunk és kértem is a csapatomtól, hogy ne siessék el a döntéseket, nyugodtan futballozzanak. A második félidő jobban tetszett, sikerült kapott gól nélkül lehozni a találkozót, aminek külön örülök. Nem könnyű itt játszani, fizikálisan erős a zalaegerszegi csapat.”

OTP Bank Liga, 26. forduló:
ZTE FC-Kisvárda Master Good 0-0
Zalaegerszeg, 1682 néző v.: Bogár
sárga lap: Szalay (52.), Kovács B. (64.), Huszti (73.), Tajti (76.), illetve Spasic (31.), Navratil (41.), Ötvös (75.)
ZTE FC: Demjén – Huszti, Mocsi, Kálnoki-Kis, Csóka – Tajti (Klausz, 80.), Szendrei – Ubochioma, Szalay Sz. (Kovács B., 55.), Gergényi – Ikoba (Németh D., 74.)
Kisvárda: Hindrich – Melnyik, Kovacic, Jovicic, Hej – Ötvös (Karabeljov, 86.), Leoni – Navratil (Vida, 81.), Spasic (Lucas, a szünetben), Camaj (Ilievski, 86.) – Mesanovic

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC