Vadócz Krisztián elárulta, ki játszott szerepet abban, hogy most a görög negyedosztályba igazolt.
Átfogó interjút adott Vadócz Krisztián a Csakfocinak. A 39 éves futballista pár nappal ezelőtt igazolt Görögországba, ahol a negyedosztályú Episkopihoz igazolt – melynek játékosa Bajner Bálint is. A 42-szeres válogatott középpályás többek között arról mesélt, hogy az elmúlt két évben Zambiában futballozott.
Az nem teljesen igaz, hogy foci nélkül telt ez az időszak, az Uruguayból való távozásomat követően egészen egy évvel ezelőttig több mint 40 mérkőzést játszottam Zambiában, még ha nem is hivatalosan. Az ottani másodosztályú bajnokságtól lefelé szinte minden osztályban játszottam, még U19-es bajnokin is pályára léptem.
Vadóczot természetesen a Honvédról is kérdezték, melyet több alkalommal erősített pályafutása során. Elárulta, hogy felajánlotta segítségét a kispestieknek, de nem kértek belőle. A csapat teljesítményét elnézve, érzett volna magában annyit, hogy segítsen korábbi csapatának.
Amikor 32, majd 34 évesen is visszamentem a Honvédhoz, munkálkodott bennem, hogy megmutassam, jó játékos vagyok, most ugyanúgy megvan ez az érzés, szívesen megmutatnám, hogy komoly lehetőségtől esett el a Honvéd azzal, hogy még csak edzéslehetőséget sem kaptam. Jönnek-mennek a játékosok, nem egy megszilárdult alappal rendelkező klubról és keretről van szó, én pedig még mindig tudom, mire vagyok képes a pályán, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy segíteni tudtam volna a Honvédon.
A középpályás szerint jó eséllyel már nem fog Magyarországon futballozni, de a görög kalandba szívesen vágott bele. Az új klubjához való szerződésben természetesen nagy szerepet játszott Bajner Bálint.
Igen, könnyű felfedezni a kapcsolatot, hogy ki játszott szerepet ebben a szerződésben. Bálint már itt játszik néhány hónapja, rúgott pár gólt is, bizonyított, így megkérdezték őt a vezetők, hogy tudna-e ajánlani olyan játékost, akivel sikeresebb tud lenni a csapat, ekkor jöttem képbe én.
A teljes interjúban mesélt még a válogatott szerepléséről, a La Ligáról, illetve az első benyomásokról, melyeket új csapatában szerzett.