nb1.hu

Üzent a kétkedőknek a tovább menetelő Barcika vezetőedzője

Mindkét szakember bizonyította, hogy cserélni is remekül tud.

Hiába hitték sokan, hogy az előző fordulóban Szegeden elszenvedett 4–1-es vereség után a Kazincbarcika lemond a feljutásról: Erős Gábor együttese győzött a Soroksár ellen, és mivel a Vasas kikapott Szentlőrincen, továbbra is a második helyen áll az NB II-ben – méghozzá hárompontos előnnyel az angyalföldiekkel szemben. A kiváló szakember üzent is a kétkedőknek.

A mérkőzés drámája: késés, fordítás, utolsó perces gól

A hétvégi fordulónak úgy vágtak neki a csapatok, hogy a Kazincbarcika és a Vasas azonos pontszámmal állt, de az angyalföldiek több győzelmük miatt birtokolták a második helyet. A Soroksár elleni mérkőzés előtt Erős Gábor, a barcikaiak vezetőedzője a klubhonlapon is nyilatkozott. Az alábbiakat is kijelentette:

„Azt hiszem, kevesen gondolták a bajnokság elején, hogy ez a csapat négy fordulóval a vége előtt ebben a pozícióban lesz, hogy miénk a legkevesebb kapott gól, és a második legtöbb szerzett. A csapat és a stáb továbbra is elképesztően motivált, az utolsó leheletünkig fogunk harcolni.”

A mérkőzés nem mindennapi körülmények között kezdődött: nagy dugó volt az M3-ason, a Soroksár emiatt késett, a találkozó csak 30 perces csúszással rajtolt. Ennek ellenére a vendégek nem estek szét: Lovrencsics Balázs révén gyorsan megszerezték a vezetést. A hazaiak azonban nem roppantak össze, s bár teljes erőbedobással küzdöttek, a szünetig nem tudtak egyenlíteni.

A második félidőben aztán jöttek a remek cserék, és megváltozott a játék képe. Pethő Bence első labdaérintéséből fejjel talált be, majd alig tíz perccel később Myke Ramos kiharcolt egy büntetőt, amit Bódi Ádám magabiztosan értékesített. A Soroksár azonban, amely szinte végig védekezett, még mindig nem adta fel: a csereként pályára lépő Gálfi Norbert egy remek szóló végén hatalmas gólt szerzett, egalizálva az állást.

A dráma az utolsó percekben csúcsosodott ki. Már úgy tűnt, Lipcsei Péter csapata pontot menthet vezetőedzőjük szülővárosában, ám az ötperces hosszabbítás legvégén érkezett Lajcsik Vencel, aki közeli lövéssel eldöntötte a három pont sorsát. Sokatmondó volt a barcikaiak gólöröme a pályán és a lelátón egyaránt.

A borsodiak megérdemelten nyertek, ezzel visszaelőzték a Vasast, így a már biztos feljutó Kisvárda mögött a második helyről várhatják a bajnokság hajráját. Végeredmény: 3–2.

Vezetőedzői értékelések:

Erős Gábor (Kazincbarcika): „Évek óta meghatározó csapata az NB II-nek a Soroksár, látjuk, hogy nevelik a fiatalokat. Rosszul kezdtük a meccset, a csapat erejét mutatja, hogy felálltunk, megfordítottuk az állást, aztán jött egy hidegzuhany, egyenlített az ellenfél. De nem adtuk fel, mentünk tovább, és ennek köszönhető, hogy nyertünk. Úgy beszélnek a Barcikáról, hogy mi leadjuk a pontokat, de ez nem így van. A csapat az utolsó pillanatig harcolni fog, bármilyen összeállításban. Az összképet tekintve megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, nagyon büszke vagyok a csapatra!”

Lipcsei Péter (Soroksár): „Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz Kazincbarcikán. Jól kezdtünk, de a vezetés megszerzése után nem igazán tudtuk birtokolni a labdát. A második játékrészben sem voltunk túl aktívak, ezért végül vesztettünk. Célunk a bennmaradás, és mindent megteszünk ennek érdekében.”

A hajrá tétje: feljutás és bennmaradás

Három fordulóval a bajnokság vége előtt a Kazincbarcika tehát három ponttal előzi meg a harmadik Vasast. A Vegyész a következő fordulóban a Kispest vendége lesz, majd fogadja a Mezőkövesdet, az utolsó körben pedig a már feljutó Kisvárda vendége lesz – masszív hajrá vár tehát a barcikaiakra.

A Soroksár három ponttal előzi meg a már kieső helyen lévő Gyirmótot. Lipcseiék a következő körben a Kövesdet fogadják, majd Csákvárra látogatnak, végül a BVSC ellen zárják a bajnokságot. Létfontosságú mérkőzések várnak tehát a sárga-feketék számára, azonos erősségű ellenfelek ellen.

NB II, 27. FORDULÓ

KAZINCBARCIKA–SOROKSÁR 3–2 (0–1)

Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 1000 néző. Vezette: Sipos Tamás (Bertalan Dávid, Dobos Dávid)

KAZINCBARCIKA: Dojcsák – Baranyai N., Polgár K. (M. Ramos, 59.), Kristóf M., Lajcsik – Varga J., Lucas, Kártik – Bódi Á., Makrai G. (Pintér Á., 74.), Herjeczki (Pethő, 59.). Vezetőedző: Erős Gábor
SOROKSÁR: Radnóti D. – Nagy O., Króner (Kékesi, 64.), Say, Vincze Á. – Vass Á. (Bagi Á., 71.), Németh E. – Szabó Sz. (Gálfi, 71.), Köböl, Kundrák (Dobos Á., 87.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Pethő (59.), Bódi (67. – 11-esből), Lajcsik (90+4.), ill. Lovrencsics B. (2.), Gálfi (79.)

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VÁRDA LABDARÚGÓ KFT.27 17 5 5 16 56
2.KBSC LABDARÚGÓ KFT.27 13 9 5 20 48
3.VASAS FC KFT.27 14 3 10 9 45
4.ST. LŐRINC KFT.27 11 10 6 10 43
5.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.27 12 6 9 2 42
6.SZEGED 2011 KFT.27 9 11 7 4 38
7.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.27 10 7 10 5 37
8.HONVÉD FC KFT.27 10 6 11 0 36
9.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.27 8 11 8 -1 35
10.FC CSÁKVÁR KFT.27 9 6 12 -6 33
11.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.27 8 8 11 -9 32
12.SOROKSÁR SC KFT.27 8 7 12 -5 31
13.F.C. AJKA KFT.27 7 10 10 -7 31
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.27 7 8 12 -7 29
15.GYIRMÓT FC KFT.27 6 10 11 -6 28
16.TSC LABDARÚGÓ KFT.27 6 5 16 -25 23
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC