Zajlanak a tárgyalások a kiszemelt játékosokkal.
Csütörtökön eldőlt, hogy Nebojsa Vignjevics helyett Mészöly Géza irányítja az NB I-ben jelenleg 10. helyen álló Újpestet. Mészölynek nem ismeretlen a lila-fehér gárda, hiszen előbb 2004 és 2006 között volt a fővárosi alakulat edzője, majd 2010 és 2011 között ismét leült az újpesti kispadra.
Az 56 esztendős Mészöly az M4 Sportnak adott nyilatkozatában arra is rávilágított, hogy mi a legfontosabb feladata:
„A legfontosabb feladatom, hogy a görcsösséget feloldjuk és visszaadjuk a játékosoknak a hitet. Tudom ez mivel jár, hiszen amikor először voltam az Újpest edzője, akkor is a nyolcadik helyen vettem át a csapatot. Igyekszem lelkesedéssel, szívvel, szakmai alázattal, a rutinommal elérni, hogy ne görcsöljenek. Egyszerűen élvezni kell, még ha tudjuk is mik az elvárások velünk szemben” – hangsúlyozta a tréner.
Mészöly Géza elárulta, zajlanak az egyeztetések a kiszemelt játékosokkal, de ők maximum csak a jövő héten érkezhetnek. Mészöly egyébként megerősítette azokat a sajtóhíreket, hogy a Vasastól Novothny Soma, illetve a Mezőkövesdet erősítő Sztefan Drazsics is segítség lenne a csapatnak. Az NB1.hu pár napja már megírta, hogy az újpestiek erősítéseket terveznek.
Biztató hírünk van az Újpest szurkolóinak, Dzsudzsák meg továbbra is nélkülözhetetlen
Az Újpest legközelebb a DVTK otthonába látogat, a bajnoki vasárnap 14.45-kor kezdődik.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)