nb1.hu

Újpest-DVTK: ideje lenne végre bizonyítani a szurkolók felé!

A két vezetőedzőnek is fel kellene mutatnia valamit!

Az NB I 29. fordulójának szombati mérkőzései az Újpest–DVTK találkozóval zárulnak, kezdés 20 órától. A lila-fehérek 2025-ben eddig csak egyszer győztek a bajnokságban, míg a diósgyőriek kétszer. Egyik klub szimpatizánsai sem elégedettek a kialakult helyzettel.

Ha nem lett volna az ősz…

Ősszel mindkét gárda sokkal jobban szerepelt, ennek köszönhetik, hogy jelenleg nincsenek nagyobb bajban a bennmaradást illetően. Az Újpest hat, a DVTK tíz ponttal előzi meg a szombati meccsek előtt a jobbik kieső helyen lévő ZTE-t. Ez viszont azt jelenti, hogy a hazaiak lépnek pályára nagyobb győzelmi kényszerben.

A siker egyébként mindkét gárdára ráférne. Az Újpest fanatikusai az eredménytelen tavasz mellett azt is számon kérik a szakmai vezetésen, hogy a mérkőzések hajráira rendre elfáradnak a játékosok, ráadásul a klub hagyományaival sem egyezik meg a defenzív felfogás. Bartosz Grzelak csapatánál csak az utolsó helyezett Kecskemét és a szintén az NB I-es tagságáért küzdő Nyíregyháza szerzett eddig kevesebb gólt.

December óta először

Grzelak sérülés miatt Tamás Krisztián, Fehér Csanád, Milan Tucic és Helmich Pál játékára sem számíthat.

A vezetőedző az előző fordulóban, a Kecskemét elleni 0–0 után (ahol a hazaiak rohamoztak többet) a csapatvédekezést emelte ki, mivel december óta először nem kaptak gólt a lila-fehérek. A támadójátékkal azonban nem volt elégedett.

Hol van már a bronzesély?

A Diósgyőr a harmadik helyen vonulhatott téli pihenőre. Az átigazolási időszakban bekövetkezett változások azonban eddig nem hozták meg az elvárt eredményeket, amit az az egyszerű, de fontos adat is bizonyít, hogy a DVTK már 13 pontos hátrányban van a jelenleg harmadik Paks mögött. Az új vezetőedző, Valdas Dambrauskas két győzelmet, két döntetlent és három vereséget tud eddig felmutatni.

A vezetőedző a klubhonlapnak adott interjúját így kezdte:

Egy kicsit szezonvégi szindrómát érzek néhány játékosnál. Kijött a fizikális és a mentális fáradtság, vannak betegeink is, ami megnehezíti a dolgunkat a hétközi edzéseken, és némi fejfájást okoz a hétvégével kapcsolatban is.”

Kemény üzenetet kapott az ultráktól a DVTK sportigazgatója

És Európa?

A negyedik hely megszerzése nemzetközi kupaindulást ér, ettől a pozíciótól négy pontra van a DVTK. Erről a lehetőségről a következőket mondta:

„Nem szabad ezzel foglalkozni. Ha ugyanis ilyen távlati célokat tűzünk magunk elé, akkor könnyen fennakadhatunk a következő akadályon is. Mindig csak az előttünk álló feladatra kell figyelni. Legyen szó videózásról, konditermi vagy csapatedzésről, esetleg mérkőzésről. Először nyerjünk szombaton, tegyük meg az első lépést, utána lehet tovább haladni az úton.”

Az Újpestről így vélekedett:

„Nagyon nehéz meccsre számítok, amely apró részleteken fog múlni. Végig fenn kell tartanunk a fókuszt, és ki kell használnunk az adódó lehetőségeket. Öt védővel játszanak, ezért nagyszerűen védik a saját tizenhatosukat. Masszív belső védőkkel és szélső hátvédekkel rendelkeznek, kevés labdát engednek be a védővonal mögé. Az elsőtől az utolsó percig koncentrálnunk kell, hogy eredményesek legyünk.”

Az eredményesség mindkét csapatra ráférne: az Újpestre azért, hogy ne kelljen még jobban hátrafelé tekintenie a tabellán, a Diósgyőrre pedig azért, hogy visszaadja szurkolóinak az álmodozást egy olyan végső helyezésről, amelyre évtizedek óta vágynak.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC