nb1.hu

Újpest–DVSC: amit a Loki drukkerei már átélhetnek

Sokat számít, ha egy csapat több formációban tud játszani.

Két ellentétes utat bejáró csapat küzd meg egymással vasárnap 14:00-tól a Szusza Ferenc Stadionban. Az Újpest még nem nyert bajnokit 2025-ben, szurkolói egyre türelmetlenebbek emiatt. A DVSC viszont a legutóbbi három bajnokiján nem kapott ki, az előző kettőt megnyerte, így már nincs kieső helyen. A győzelmi kényszer azonban mindkét gárdát nyomás alá helyezi.

Újpesten

Az Újpest formán kívül futballozik 2025-ben: ötször kikapott, négyszer döntetlent játszott. A dobogó legalsó fokától 20 pont a lemaradása, míg a már kieső helyen lévő Nyíregyháza előtt 7 pont az előnye. Vagyis ha a lila-fehérek nem győznek délután a DVSC ellen, és a Nyíregyháza legyőzi hazai pályán a szintén gyengébb formát mutató Fehérvárt, akkor hátrafelé is kezdhetnek pillantgatni a tabellán.

A héten úgy próbálták meg felrázni a csapatot a klub vezetői, hogy nem edzőt váltottak, hanem a játékosként egykor közönségkedvencnek számító Nikola Mitrovicsot nevezték ki asszisztensedzőnek. Amikor Mitrovics az Újpest játékosa volt, hozzáállására soha nem lehetett panasza senkinek. És egyébként az erőnlétére sem, amellyel szemben a mostaniak – leginkább a tavaszi mérkőzéseken – komoly hiányosságokat mutattak.

Ahhoz, hogy az újpestiek elkezdjenek eredményesebben szerepelni, ebben a szegmensben javulniuk kell. Arról nem is beszélve, hogy azokat a hibákat, amelyeket az FTC elleni Magyar Kupa-meccsen (3–1 lett a zöld-fehéreknek), majd az azt követő bajnokin (2–0-ra győzött az FTC) is bemutattak a játékosok védekezésben, szintén ki kell küszöbölniük.

Debrecenben

A DVSC viszont elmozdult a kieső helyről, ami lélektanilag mindig nagyon sokat számít. Nestor El Maestro csapata ráadásul megnyerte a legutóbbi két bajnokiját is: előbb az utolsó Kecskemét otthonában diadalmaskodott 3–1-re, majd a vendég DVTK-t ütötte ki 4–1-re. Mindkét sikere, még ekkora különbséggel is, teljesen megérdemelt volt. Viszont csak két ponttal előzi meg a tabellán legősibb riválisát, ezért továbbra is eredménykényszerben futballozik.

A Lokinak viszont még azon is sikerült túllendülnie, hogy az első számú kapussá előlépett, télen szerződtetett Hegyi Krisztiánra, valamint a rangsorban elődjének számító Megyeri Balázsra sem számíthatott. Helyettesük, Pálfi Donát ugyanis stabil teljesítményt nyújt.

Ahhoz, hogy a DVSC egyre sikeresebb legyen, szükség van arra is, hogy Nestor El Maestro vezetőedző több formációban is pályára tudja küldeni a játékosait. Erről a következőket nyilatkozta a klubhonlapnak:

„Nagyon örülök annak, hogy sikerült megtalálnunk ezt a jó formációt a szezonnak ebben a sorsdöntő szakaszában. Remélem, hogy folytatni tudjuk ezt a jó sorozatot és a szezon végén pedig elérjük a céljainkat. Vannak futballistáink, akik különböző gondokkal küzdenek, de a csapatom nagyon intelligens, a játékosok gyorsan tudnak alkalmazkodni az új formációkhoz és pozíciókhoz.

Ez érdekesebbé és hatékonyabbá is teszi a munkámat, hisz tudom, hogy ugyanolyan jól tudunk játszani egy három-, egy négy- vagy egy ötvédős rendszerben, vagy akár egy gyémánt alakzatban. A héten az elemzéseket elvégeztük és ennek megfelelően fogunk dönteni. A legfontosabb, hogy az alapok rendben legyenek, ahogy az elmúlt hetekben is voltAz Újpest továbbra is nyeretlen 2025-ben, míg a DVSC sorozatban másodszor nyert, így elmozdult a kiesőzónából.ak.

Ezalatt a megfelelő intenzitást, a koncentrációt, a pontrúgásokat és az egyszerű játékot értem a középpályán. Minden, ami bonyolultabb, az csak bónusz, de összességébe véve az alapok döntenek. A futball mindig az eredményről szól, és néhány győzelem teljesen meg tudja változtatni a kedvünket. Mentálisan és fizikálisan is jobban vagyunk és készen állunk a vasárnapi kihívásra.”

A DVSC játékosainak kedve tehát már megváltozott – ehhez sikerek kellettek. Ami fontos: szurkolóik is sokkal derűlátóbbak lettek.

Ezt szeretnék újra átélni az Újpest fanatikusai is.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC