nb1.hu

U17: az Eb-ért és a vb-ért is küzd tavasszal a selejtezőn veretlen magyar válogatott

A Európa-bajnoki szereplés mellett a világbajnokság is fókuszban.

Három meccsen hat gólt szerezve, veretlenül jutott tovább csoportjából a magyar U17-es válogatott, amely az A ligában folytatja az Eb-selejtező sorozatot, és várja a decemberi 5-én esedékes sorsolást.

Veretlenül, a háromból két mérkőzésen gólt sem kapva jutott tovább az U17-es válogatott a romániai Eb-selejtezőn, így kiharcolta, hogy az új lebonyolítású Eb-selejtező sorozatot az A ligában folytathassa. Ez egyben azt is jelenti, hogy a mieink tavasszal az Eb- és a vb-részvétel eléréséért küzdenek majd. Az Európa-bajnokságra már csak nyolc csapat jut ki (a tavaszi csoportküzdelmek győztesei), a világbajnokságra azonban ennél több válogatott biztosíthatja be a kijutást. Ennek oka, hogy 2025-től már évente rendeznek U17-es vébét, emellett a FIFA 48-ra emelte fel a résztvevő csapatok számát, ami azt jelenti, hogy Európából olyan válogatottak is kijutnak majd a világbajnokságra, akik az Eb-részvételt nem tudták kiharcolni.

A romániai Eb-selejtező torán a nemzeti együttes elsőként 4–0-ra verte Azerbajdzsánt, majd Románia (0–0) és a csoportelső Görögország (2–2) ellen is megőrizte veretlenségét. Németh Antal, szövetségi edző az MLSZ-nek adott interjújában elégedetten értékelte a találkozókat.

„A torna előtt az volt a célunk, hogy jussunk be az A ligába, azonban tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, ugyanis nehéz és kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, ahol lehetett volna kilenc, de akár nulla pontunk is. Veretlenek maradtunk, rúgtunk hat gólt a három mérkőzésen, pozitív az összkép, tétmeccseken gyűjtöttünk tapasztalatot, ebből tudunk továbblépni.”

Németh Antal hozzátette, augusztus óta több felkészülési mérkőzést is játszott a válogatott, akadt olyan, amely az eredményesség tekintetében nem sikerült jól, de minden egyes összetartással és nemzetközi mérkőzéssel a fejlődés egy-egy újabb állomásához ért a keret. Az Eb-selejtező torna után újraindul a verseny, hiszen a szakmai stáb továbbra is figyeli a válogatottban számba vehető játékosokat, a cél az, hogy a mostani értékeket megtartva megtalálják azokat, akikkel a tavaszi mérkőzéseken hasonlóan jól tud szerepelni a csapat.

Ami az új rendszerű lebonyolítást illeti, abból a szempontból hasonlít a Nemzetek Ligájára, hogy fel lehet jutni és ki is lehet esni az adott divízióból. A novemberi selejtezők után az A liga huszonnyolc csapatát hét darab négyes csoportba sorsolják decemberben, innen jövő tavasszal a csoportgyőztesek kvalifikálják magukat az Európa-bajnokságra, míg a negyedik helyezettek kiesnek a B ligába.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC