nb1.hu

Távozott az FTC-től a magyar válogatott kapus, román védőt igazolt az újonc

A női NB I-ben is zajlik az átigazolási szezon.

Az NB I-en belül váltott csapatot Bíró Barbara: a 29 éves magyar válogatott kapus a Fraditól az ETO FC Győrhöz igazolt. A kapuvédő egyébként két szezont töltött a fővárosi klubnál.

„Boldog vagyok, hogy az ETO-hoz kerülhettem, hiszen az ország egyik legjobb csapatáról van szó. Az elmúlt három évben kupagyőztes és bajnoki döntős volt az együttes, bízom benne, hogy idén, immáron együtt, még előrébb léphetünk. Remek játékosok alkotják a csapatot, és azt is tudom, hogy tehetséges, sokra hivatott kapusok is társaim lesznek, akikkel remélhetően, egymást segítve tudunk dolgozni, illetve tapasztalatommal, segíthetem a fejlődésüket” – idézi a Rába-parti klub hivatalos oldala Bírót, aki eddig 46-szor szerepelt a nemzeti együttesben.

Az élvonalba feljutott PMFC vezetői sem tétlenkednek, hiszen Vasile Elena Giorgiana személyében román válogatott védőt szerződtettek.

„Nagy öröm számomra, hogy a PMFC-ben folytathatom a pályafutásomat. Azért is választottam a Pécset, mert már az első beszélgetés óta éreztem a megbecsülést, illetve, hogy számítanak rám. A klubhoz érkezve hamar bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztam a jövőmet illetően. Célom, hogy a válogatottságom számainak növelése mellett az elkövetkező szezonban a legjobb képességeim szerint segítsem a csapatot az első osztályba” – mondta a 10-szeres válogatott Vasile Elena Giorgiana a pmfc.hu-nak. A Pécs új játékosának az előző klubja a CS Gloria 2018 Bistrița Năsăud volt.

FRISSÍTÉS:

Eldőlt a bajnokcsapat vezetőedzőjének a sorsa

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC