Az újonc edzőjének a sorsa is téma volt.
A második helyen záró Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt a Nemzeti Sportnak beszélt arról, hogy a csapat egyik gólerős légiósának magánéleti okok miatt új fejezet kezdődhet a karrierjében.
PUSKÁS AKADÉMIA
Érzékeny veszteség érheti a felcsúti csapatot. Hornyák Zsolt a Nemzeti Sportnak arról beszélt, hogy Jonathan Levi maradása kérdéses.
„Az MTK-ba távozó Jakub Plseknek is elmondtam, számítok rá, maradjon még egy évet, de másként döntött. Rajta kívül Jonathan Levi maradása kérdéses. Elmondta, hogy családalapítás előtt áll, a barátnője odahaza él Svédországban, az ottani munkáját nem adhatja fel, így neki kell költöznie. Meglátjuk. Reméljük a legjobbakat” – nyilatkozta Hornyák.
Az interjúban az szintén téma volt, hogy a ciprusi Omonia mellett Csehországból is lehetett ajánlata Hornyáknak, sőt, egy európai válogatott kispadjára ugyancsak leülhetett volna, ennek ellenére maradt a Puskás Akadémiánál.
„Úgy voltam vele, ha a vezetők szeretnék, hogy maradjak, maradok. Hatodik éve vagyok a Puskás Akadémiánál, nem lett volna tisztességes, ha távozom. Korábban is lett volna lehetőségem másik klubba menni, de úgy érzem, onnantól nem tudnék tükörbe nézni. Itt bíztak bennem, megkaptam a lehetőséget. Majd ha küldenek, ha megköszönik a munkámat, távozom” – mondta Hornyák Zsolt.
Arról írtunk néhány órája, hogy a Puskás Akadémia egyik fiatal tehetsége meghosszabbította a szerződését.
KAZINCBARCIKA
Az új szezonban már az élvonalban szerepelhet a Kazincbarcika. Simon Miklós klubigazgató az M1-nek arról beszélt, hogy szeretnének egy szerethető csapatot kialakítani, amelyben többségében magyar játékosok szerepelnek, ugyanakkor ha találnak olyan légióst, aki segíteni tud a társaknak és a csapatnak egyaránt, az előtt nyitva áll az ajtó. Arra is kitért, hogy a keretben több rutinos játékosnak, így Bódi Ádámnak és Varga Józsefnek is élő szerződése van.
A vezetőedző, Erős Gábor helyzetéről így nyilatkozott Simon:
„Nagyon szeretnénk, nagyon dolgozunk rajta, hogy maradjanak, ugyanúgy, mint akár Erős Gáboron is, de azt azért tudni kell, hogy a labdarúgás, meg a profi élet azért valahol a pénzről is szól. Nem szeretnénk abba a csapdába esni, hogy túlköltekezünk és olyan ígéreteket teszünk, amivel utána a klubot esetleg bajba sodorjuk. Mi nem azt szeretnénk, hogy odaláncoljunk mindenkit Barcikára, hanem azt, hogy a magyar labdarúgásban meg tudják őket mutatni, tudjunk nekik egy teret adni, és ezzel Gábor nagyszerűen élt, úgyhogy meglátjuk a jövőt” – mondta Simon, aki megerősítette, hogy az őszi idényben a hazai meccseit valószínűleg Mezőkövesden fogja megvívni az újonc. Arról, hogy Kövesden fogadhatja ellenfeleit a Barcika, ebben a cikkünkben már írtunk.