Tudjuk, hogy mit és hol fogunk tenni vasárnap.
A hangulat hatalmas volt a Ziccerben, a TrollFoci sportbárjában a magyar válogatott Németország elleni mérkőzése közben. A Svájc elleni meccshez képest ezúttal nem csak a találkozó utolsó harmadában voltunk büszkék Marco Rossi csapatára.
Szurkoljál, ha szurkolni kell!
A szurkolás legfontosabb szabálya, hogy akkor kell a legjobban, a legszenvedélyesebben buzdítani a csapatot, ha kedvencünk bajban van. Ha az ember szerettei gondba kerülnek, nem rúg beléjük, hanem igyekszik segítséget és megoldást nyújtani, hozzájárulni ahhoz, hogy minél előbb kikecmeregjenek a kátyúból.
Sajnos, a magyar válogatott a Svájc elleni 3-1-es vereség miatt nagy bajba került. A négyesekből az első két helyezett automatikusan továbbjut, de a csoportok harmadik helyezettjei közül is azok, akik a legjobb négy között szerepelnek ebben az összevetésben.
Ahhoz, hogy legalább ez teljesüljön (vagy még jobb helyezést érjünk el), minimum pontot kellett volna szereznünk a házigazda ellen. A tömött Ziccer közönsége szeretettől vezérelve, végig buzdította a magyar válogatottat.
NYOMÁS
A mérkőzés előtt az NB1.hu két vendége elmesélte, hogy melyik játékelemre kell majd a legjobban figyelnie a nemzeti csapatunknak. Illés Zoltán, a HSI Soccer menedzseriroda vezetője (többek között Lang Ádám és Gróf Dávid is hozzájuk tartozik), illetve Szabó László a Nemzeti Sporttól, aki a Facebookon A 10-es mez oldal gazdája, attól tartottak, hogy a dinamikus, erős felépítésű német középpályások a pálya középső harmadában fizikai adottságaiknak köszönhetően dominálni fognak. Ez azért baj, mert ezen a területen sok a párharc, rengetegszer kell küzdeni az úgynevezett második labdákért, és nem mindegy, milyen nyomás helyeződik a közvetlen védelmünkre.
Már a Himnusz közben látszott, amikor a kamera játékosaink tekintetét pásztázta, hogy a harci kedvvel már a kezdés előtt minden rendben van. Illés Zoltán elmesélte, hogy a Svájc elleni vereség után megbeszélést tartottak a játékosok, amin még a szakmai stáb tagjai sem vettek részt. Ez nem különcködés, bevett szokás a labdarúgás világában a seregszemléken. Az ukránok is így tettek a románok elleni vereségük után.
MIÉRT NEM….?
Ment a szurkolás, amikor Sallai Roland, a magyar válogatott pótolhatatlan tagja (aki adott esetben Szoboszlai Dominikot is helyettesítheti), majdnem megszerezte a vezetést. A hangulat ekkor még magasabb fokozatra kapcsolt.
„Miért nem tudtunk így kezdeni a Svájc ellen is?” – hangzott el a szívből fakadó, de sajnos csak költői kérdés.
Büszkén és bizakodva néztünk egymásra, hogy igen, ez az a magyar válogatott, amelyiket annyira szeretünk. Aztán Orbán Willi első hibájánál többen is szívrohamot kaptunk, a másodiknál, ami Németország vezetéséhez vezetett, többen a saját kardjukba dőltek…
Döbbenetes volt látni és átélni újra a világ egyik legkegyetlenebb, legborzalmasabb érzését (gólt kap a magyar válogatott), ami egy pillanatra olyan időket idézett, mint amikor a meteor elintézte a dinoszauruszokat…
A következő pillanattól kezdve ismét ment a szurkolás. Volt, aki Írország fővárosából, Dublinból érkezett, aminek mindenki nagyon örült. Ezt leszámítva senkit nem érdekelt, hogy melyik klubcsapatnak szurkol a hétköznapokon a mellette lévő, vagy hogy melyik a kedvenc zenekara.
Ezek a mellékzöngék senkit nem érdekelnek, amikor egy közösség tagjai vállvetve lélegeznek együtt a Magyarországért a pályán és a lelátón küzdőkkel az említettek között meglévő távolság ellenére is.
BIZAKODÁS
A szünetben fájdalmasan (mivel hátrányban voltunk), de bizakodva elemezgettük a látottakat. Szabó László azt mondta, hogy nem számít cserékre a szünetben a szakvezetőktől. Hozzátette, ezekre majd akkor kerülhet sor, ha ennek a játékrésznek a derekán lesz még egy gól, mert akkor mindkét szövetségi kapitánynak lépnie kell…
Abban egyetértettünk, hogy a kapott gólnál olyan párharcot, mint amiben Orbán alulmaradt, nem lehet elveszíteni. A szabálytalanság kérdésében nem volt mit mondanunk, mert a lassításoknál látszott, mi volt a fő gond… Schäfer András sem keresett kifogásokat a találkozó után.
Mindenki vágyott arra a pozitív katarzisra, amit akkor éltünk át, amikor az első játékrész ráadásában Sallai Roland betalált a világ egyik legjobb kapusának számító Manuel Neuer kapujába. Sajnos, lesről…
Kiderült, hogy Szabó Lászlónak igaza lett. Jött a találkozó második gólja, ami még jobban fájt, mint az első… Bármit megadtunk volna, hogy ez ne így legyen, mert sem a magyar válogatott, sem a szurkolótábora nem érdemelte meg, hogy újabb vereség legyen a vége.
Éreztük, hogy nagy a baj, ezért elkeseredésünkben az egyetlen létező megoldáshoz folyamodtunk: elkezdtünk inni, méghozzá jó magyarosan…
TÖLTENI KELLETT
Frici és barátai nem fogták vissza magukat az italmérések alkalmával, ami érezhető és érthető volt. Ennek hatására még jobban kezdtünk el szurkolni. Nem bírtunk már ülni, nem bírtunk szofisztikáltan fogalmazni, mert a racionalitást felülírták a magyar érzelmeink…
A lefújás és a 2-0-s vereség után senki nem szidta a magyar válogatott egyetlen játékosát vagy edzőjét sem. Vendégeink elmondták, kik játszottak jól, kikben van még több, de elismertük, hogy mind alázatban, fegyelemben, taktikában és a játék legtöbb elemében is felvettük a versenyt a világ egyik legjobb válogatottjával…
A Ziccer szerda este sokkal lassabban ürült ki, mint szombat délután, amikor kikaptunk az első meccsünkön.
Támasztottuk a pultot és vissza akartuk forgatni az idő kerekét, hogy oda tudjuk magunkat teleportálni Stuttgartba, hogy szóljunk Orbán Willinek, hogy hátulról nagy erővel érkeznek, Sallai Rolandnak, hogy egy picit gyorsabb legyen a helyzeténél, majd azért, hogy kicsit később induljon el, hogy ne lesről szerezzen gólt.
Sajnos ezeket és a további ötleteinket nem tudtuk visszaküldeni az időben és a stuttgarti gyepre a játékosainknak…
Cserébe minden korty után közelebb kerültünk ahhoz, hogy azok a könnycseppek, melyek ott sorakoztak a szemeink sarkában (akárcsak azokén, akik Stuttgartban vagy bárhol máshol voltak, nyitóképünk ezt illusztrálja) tüzes, szúrós kardként szabdalják darabokra a nem csak a vereségtől egyre meggyötörtebbé váló arcainkat.
CSAK AZÉRT IS!
A párás tekintetek azonban nem csak szomorúságot és fájdalmat mutattak. Hanem a magyar futballszurkolókra jellemző büszkeséget és dacos elszántságot is.
Nem mondtuk ki egymásnak, de mindannyian tudtuk, hogy mit fogunk tenni vasárnap.
Mindannyian sírni fogunk!
Vagy azért, mert még marad esélyünk a továbbjutásra.
Vagy azért, mert még jobban fogjuk szeretni a világ legfontosabb futballcsapatát, csak azért is.
Ilyenek vagyunk és ilyenek is maradunk!
Mert soha nem volt, most sincs, és nem is lesz olyan fájdalom, amely letérítene minket a legnemesebb utunkról…
Az egyik társunkat szörnyű gyászhír érte a meccs közben, de végig velünk maradt és szurkolt tovább.
És ugyanezt fogja csinálni vasárnap is!
Tegyünk így újra mindannyian!
Bármi is történjen…
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)
