A magyar válogatott középpályása nem akármilyen elismerést kapott.
Szoboszlai Dominik ismét végig a pályán volt a Liverpoolban az Everton elleni 2-0-s győzelem alkalmával. A klub honlapján földönkívülinek titulált középpályást több ismert magyarral hasonlították össze.
Közel száz évvel ezelőtt, az atombomba fejlesztésén munkálkodó magyar tudósokról elterjedt az USA-ban, hogy talán nem is ezen a bolygón születettek. A marslakóknak nevezett híres tudósok közül Szilárd Leót amikor megkérdezték, hogy miért nincs bizonyíték a Földön túli intelligens élet jelenlétére, csak annyit felelt: Már itt vannak közöttünk, csak magyarnak mondják magukat! A pletykának alapja is volt, hiszen fura nyelven beszéltek, nem értették, hogy miért szólítják Jánosnak John von Neumannt, Teller Ede monogramja pedig E. T., vagyis földönkívüli volt. 2023-ban a Liverpool azzal a hasonlattal méltatta a csapat 8-asát, hogy a jelenlegi játéka alapján ő is egy másik bolygóról jött, ráadásul Szoboszlai agyát Neumann Jánoséhoz hasonlították. (liverpool.com)
A mérkőzés után Jürgen Klopp is dicsérő szavakkal illette a magyar játékost, de a vörösök csapatkapitánya, Virgil van Dijk is magasztalta Szoboszlait:
„Ő teljesen más szinten játszik. Fáradhatatlan, folyton mozgásban van. Ha kell, letámad és mindig kéri a labdát.”
Íme Szoboszlai Dominik legszebb megmozdulásai az Everton elleni mérkőzésen:
Szoboszlai vs Everton pic.twitter.com/tKfXfOILG1
— 1947 (@1947production) October 22, 2023
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)