Eldőlt a fiatal futballista sorsa.
ETO FC GYŐR
A 19 éves Tóth Rajmunddal szerződést hosszabbítottak a győriek, az új kontraktus 2026 nyarán fog lejárni – ezt a Rába-parti együttes jelentette be a hivatalos oldalán. A 19 esztendős labdarúgó 2015-ben került az ETO-hoz, az előző években pedig végigjárta a ranglétrát.
„Nagyon boldog vagyok, hogy a jövőben is az ETO sikereiért küzdhetek. Úgy érzem, komoly lehetőségei vannak most itt a fiataloknak a bizonyításra. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a pályafutásunk elején egy ilyen csapatban szerepelhetünk. Bízom benne, hogy sok lehetőséget kapok, amivel élni is tudok, így segíthetem a klubot, hogy vissza kerüljön oda, ahol a helye van!” – nyilatkozta Tóth, aki a mostani idényben 13 NB II-es bajnokin jutott szóhoz, egyetlen gólját a Budafok elleni 4-1-es győzelem során szerezte.
HALADÁS
Az NB II-ben a 13. helyet elfoglaló Haladás a hétvégén a Gyirmótot látja vendégül. A szombathelyi szakmai stáb ezen a meccsen már számíthat Csonka Bonifácra, aki felépült a sérüléséből.
„Az ajkai meccset megelőző egyik edzésen hirtelen éles fájdalmat éreztem a jobb combhajlítóizmomban, így a biztonság kedvéért abbahagytam a tréninget. Kiderült, meghúzódott a combom, de a kezelések hatására szerencsére sokat javult a helyzet, ám a múlt vasárnapi, ajkai bajnokit még sajnos nem tudtam vállalni. A héten viszont már teljes intenzitással edzettem, úgyhogy semmi akadálya, hogy hétvégén, a Gyirmót ellen pályára lépjek” – idézi Csonkát a Haladás hivatalos oldala.