Az új vezetőedző irányítása alatt még nem játszott Schäfer András az Union Berlinben.
Az Union Berlin nem kezdte jól 2025-öt, hiszen előbb kikapott a Heidenheimtől, majd hazai környezetben az Augsburgtól is vereséget szenvedett. Ezt egyben azt jelenti, hogy Steffen Baumgart irányítása alatt még nem sikerült pontot szerezni a berlini együttesnek és már csak három pontra vannak az osztályozót jelentő 16. helytől. Az Union egyébként 10 bajnoki óta nyeretlen, utoljára tavaly októberben sikerült győzniük – akkor a Kielt verték 2-0-ra.
Schäfer András nem kapott még játéklehetőséget az újonnan kinevezett edzőtől, pedig az óév utolsó bajnokiján megszerezte idénybeli első Bundesliga-gólját a magyar középpályás. Schäfer mindkétszer csak csere volt az Unionban, de ebben szerepet játszik az, hogy Baumgart más felállásban játszatja csapatát, mint Bo Svensson. Egy klubhoz köthető blogon az egyik szurkoló többek között azt emelte ki, mennyire defenzív volt a középpálya az Augsburg ellen.
Khedira, Tousart, Kemlein minden, csak nem támadó és jele sem volt annak, hogy ezen változtatni akart volna (Baumgart, a szerk.)…nem játszunk jobban, mint Svensson alatt és meg sem próbáltunk dominálni.
A jövőben akár így lehetőség nyílhat a magyar válogatott középpályás előtt, hogy visszaverekedje magát a kezdőcsapatba. Schäfer játszott már előrébb tolt szerepkörben többször berlini pályafutása során és alkalmas a progresszív játékra, így nem lenne meglepő, ha Baumgart előbb-utóbb a 25 éves játékoshoz nyúlna.
Az Union Berlinnek fontos mérkőzések jönnek, hiszen előbb a Mainzot fogadják, majd a St. Pauli otthonába látogatnak.