Sallai Roland kezdőként bizonyíthatott.
ANGLIA
A Premier League-ben a Bournemouth a Wolverhampton ellen akarta megszakítani a nyeretlenségi sorozatát. Solanke találata után úgy festett, hogy összejöhet a siker, bár ekkor még sok volt hátra, mivel a gól a 17. percben esett. A második játékrész elején Cunha egalizált, aztán az 54. percben Cook kiállítása miatt emberhátrányba került a Bournemouth. A létszámfórral élt a Wolves, Kalajdzic a 87. minutumban állította be a végeredményt. A Bournemouth gárdájában kezdett Kerkez Milos, az edzője a 84. percben lecserélte. Kerkezék kilenc kör után nyeretlenek, eddig mindössze három pontot szereztek.
Premier League 9. forduló
Bournemouth–Wolverhampton 1-2
NÉMETORSZÁG
A német bajnokság szombati játéknapján a Hoffenheimben kezdett Szalai Attila a Frankfurt elleni meccsen. Remekül rajtoltak Szalaiék, mivel már a harmadik percben megszerezték a vezetést. A jó startot nem követte ilyen folytatás, hiszen a szünetben már a Frankfurtnál volt a fór (1-3). A hátralévő időben nem tudott megújulni a Hoffenheim, így a vendégek elvitték a három pontot. Szalait a 65. percben cserélte le az edzője.
A Freiburg a Bochumot fektette két vállra. A 2-1-es győzelmet arató alakulatban Sallai Roland kezdőként 73 minutumot töltött a játéktéren. Az RB Leipzig a Darmstadt otthonában diadalmaskodott. A lipcsei csapatban a kispadon volt Gulácsi Péter, Willi Orbán sérülése miatt nem került be a keretbe. A sérüléssel bajlódó Schäfer Andrást nélkülöző Union Berlin nem bírt a Stuttgarttal.
NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ
Darmstadt–RB Leipzig 1-3
Freiburg–Bochum 2-1
Hoffenheim–Eintracht Frankfurt 1-3
Union Berlin–VfB Stuttgart 0-3
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)