A Zalaegerszeg sportigazgatója szerint nem tudnak "előkapni egymillió eurót", mint a Debrecen.
Sallói István volt az egyik vendége, az M4 Sport Góóól!2 műsorának. A Zalaegerszeg sportigazgatója elmondta, hogy fontos három pontot szereztek hétvégén a Diósgyőr legyőzése alkalmával. A mérkőzések hajrái eddig nem kedveztek a Zalaegerszegnek, már kilenc pontot veszített a csapat a hosszabbításban.
Pont mondtam a tulajdonosnak: nem hiszem el, hogy idén mi egyszer sem nyerünk az utolsó percben. Jött a kapufa, majd Dani gólja, úgyhogy végre egyszer felénk billent a mérleg.
Sallói az eddig lejátszott tavaszi meccsek mellett kitért Owusu Kwabenára, akit a Ferencvárostól igazoltak télen, de pár hét után távozott a ghánai szélső.
„Valahogy már az első pillanatban lehetett érezni Owusun, feszengett, semmi nem stimmelt neki, olyan apróságokon problémázott, mint hogy miért nincs egyedül egy szobában az edzőtáborban. Amikor a játékosok elkezdik ezeket, akkor én is úgy voltam vele, hogy inkább engedjük el ezt a történetet” – mondta a sportigazgató, aki hozzátette, Hajnal Tamásék nagyon korrektek volna velük.
A szakember elárulta, hogy a Zete is érdeklődött Milan Tucic iránt – aki végül Újpesten kötött ki -, de az anyagiak miatt nem szerződtették a játékost. Sallói némiképpen odaszólt a Debrecennek ezt követően, szerinte a Zalaegerszeg:
Nem tud előkapni egymillió eurót, mint a Debrecen most télen.