A hatszoros román válogatott labdarúgó 2020 júliusában a Slavia Prahától érkezett a Puskás Akadémia FC-hez, melynek színeiben összesen 85 tétmeccsen lépett pályára, 15 gólja mellett 16 gólpasszt osztott ki. A 29 éves játékos az NB I-ben 72 mérkőzésen 13-szor vette be az ellenfelek kapuját, s ugyanennyiszer szolgálta ki sikeresen a társakat, 2021-ben bajnoki ezüstérmet, egy évvel később bronzot szerzett gárdánkkal. A Magyar Kupában 8 összecsapáson 3-szor volt eredményes, 2 alkalommal pedig előkészítőként jeleskedett, s 5 Európa-konferencialiga-selejtezőn is játéklehetőséghez jutott, amelyeken 1 assziszt fűződik a nevéhez.

Csapatunkért végzett munkáját köszönjük, további pályafutásához sok sikert és jó egészséget kívánunk!”

Mindeközben az NB1.hu úgy értesült, hogy Kiss Tamás is távozhat a felcsútiaktól, és a Győrnél folytathatja a karrierjét.

A 22 éves, kétszeres magyar válogatott játékos szerződése lejár a Puskásnál, ahol nem futott kiemelkedő szezont.

Kiss 2018 óta áll a felcsútiak alkalmazásában. 109 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 10 gólt és 14 gólpasszt jegyzett.