Hosszú kihagyás vár a védőre.
A Paks az NB I előző fordulójában 3-2-es győzelemmel zárta a Puskás Akadémia elleni meccset. Bognár Györgyék öröme mégsem lehet felhőtlen.
A szombati meccsen kezdett Vas Gábor, majd a védőt a 43. percben lecserélték. A 22 éves labdarúgót azért kellett lecserélni, mert egy ütközés miatt a földön maradt.
Vas a paksi klubhonlapnak elárulta, egy komoly műtét vár rá az eset miatt. Hozzátette, legkésőbb tavasszal már újra pályára léphet.
„A mérkőzés körülbelül negyvenedik percében egy felpassz érkezett az ellenfél támadójához. Az ütközés és a vele folytatott birkózás során hirtelen azt éreztem, hogy a vállam nincs rendben. Azonnal a földre kerültem, mert egyértelműen láttam és éreztem is, hogy a vállam kiugrott a helyéről. Rövid idő elteltével azonban magától visszacsúszott a helyére, és ezt követően a fájdalom teljesen megszűnt. Hétfőn már a csapattal edzettem, panaszmentes voltam, azonban a kedd esti eredményekből kiderült, komolyabb a probléma.
A lelet szerint tok- és tokszalag-szakadásom, valamint ínszakadásom van, így a következő napokban egy komoly vállműtét vár rám.
Bízom benne, hogy minél hamarabb túl leszek rajta, és utána már csak előre tekintek majd. Az orvosok szerint legkésőbb jövő tavasszal térhetek vissza, ami egy közel öt hónapos kihagyást jelent. Ez a gyógyulás menetétől függ a leginkább” – fogalmazott Vas Gábor.
Vas eddig pályafutása során 76 NB I-es meccsen szerepelt.